fbpx

Mi akadályozza a bőséget az életedben?

Mi akadályozza a bőséget az életedben?

Az új év hajnala van. Ismét kaptunk 365 új lehetőséget. Hogy mihez kezdünk vele? Az csakis rajtunk múlik. Mivel épp most kezded teleírni a tiszta lapjaidat, arra gondoltam, hogy ideje beszélnünk a bőségről. Szeretném, ha az új évben nem akadályozná semmi a bőség áramlását az életedbe.

Ehhez hoztam neked egy kis segítséget. Tudniillik a bőség pont az a téma, amelyre nagyon sok minden hatással van.

Nézzük meg ezeket!

 

A bőség és az örököld családminták 

2019-ben az örökölt családminták rendkívül fókuszban voltak. Kristálytisztán látható a szülők felelőssége és úgynevezett hatalma ebben a témában is. Mit értek ez alatt? Azt, hogy ha a szüleid nem voltak jó viszonyban a pénzzel, akkor benned, vagyis a gyermekükben sem fog kialakulni pozitív szemlélet.

Gondold végig, milyen kapcsolatban állnak vagy álltak a szüleid a pénzzel. Volt nekik, de mindig elfolyt? Sosem tudták beosztani? Netán szegénysorból származtak? Gondként tekintettek a pénzre?

Talán neked is ismerősek azok a megjegyzések, hogy a pénzzel mindig csak a baj van, meg hogy a pénzzel gond jár és még sorolhatnám. Én gyakran hallottam ezeket, nemcsak a szüleimtől, hanem az ügyfeleimtől is. Ha sokszor találkoztál ezzel gyerekként, valószínűleg te is hasonló módon gondolkodsz.

 

A bőség és a saját negatív tapasztalataid 

Érdemes végignézned az életedet és megfigyelni, milyen tapasztalatokat gyűjtöttél össze a pénzzel kapcsolatban. Lehet, hogy fölvettél egy hitelt, amit nem tudtál visszafizetni. Talán elvesztettél valamit vagy rá kellett fizetned valamire. Vagy megvettél valamit, de a másik boltban sokkal olcsóbb lett volna, és mikor megláttad, azonnal bosszús lettél.

Vannak a fejedben ilyen élmények? Ez is okozhat csalódást és keserűséget, esetleg elátkozhattad a pénzt gondolatban, ami szintén nem viszi pozitív irányba a történetet. „Az az átkozott pénz!” – szokták mondani, ugyebár.

A bőség és a saját negatív tapasztalataid

 

A bőség és a társadalmi hiedelmek 

Érdemes beszélni továbbá a társadalmi nyomásról is, amelyek a bőséget érintik. Biztosan te is találkoztál már ilyesmivel, akár a médiában, akár a szomszéd néni szájából hallottad. Mondok néhány példát, és rögtön meg fogod érteni: Magyarországon nehéz megélni, Magyarországon mit lehet és mit nem lehet, Magyarországon nehéz a vállalkozók helyzete, itthon nem támogatják ezt és azt.

Ezek is folyamatosan korlátoznak bennünket úgy, hogy fogalmunk sincs róla. Aztán beszélhetünk a családról és a munkahelyi környezetről is, ahol további negatív gondolatformákat szedhetünk magunkra.

 

Feladat otthonra bőség témában 

Készültem neked néhány kérdéssel, amelyek segítségével rálelhetsz az alapvető problémára. Ha megpróbálsz tiszta szívből és őszintén válaszolni, akkor meg fogod látni, hol van a legnagyobb akadály.

Íme a kérdések:

Milyen a kapcsolatod a pénzzel? Mi jut először eszedbe, ha meghallod?

A szüleid gazdagok vagy szegények voltak? Ha az utóbbi, ott biztosan van min dolgozni.

Te gond nélkül élsz vagy folyton idegeskedned kell a pénz miatt, mert nincs elég? Ha az utóbbi, biztosan van min dolgoznod.

Érdemes megemlíteni, hogy ha jelenleg nincs problémád a pénzzel, akkor sem biztos, hogy minden rendben van. Attól még lehetnek benned olyan hitrendszerek, amelyek létezéséről fogalmad sincs.

Van gyermeked? Ő hogyan bánik a pénzzel? A gyerek egy kristálytiszta tükör a szülőnek. Pontosan megláthatja, hogy mit adott át.

Mennyire bánsz bőkezűen a pénzzel? Adakozol, adsz a rászorulóknak? Milyen érzésed van ezzel kapcsolatban?

Elgondolkodhatsz azon, hogy mi lenne, ha elvesztenéd azt, ami számodra a vagyont jelenti. Legyen az ház, autó, anyagi javak stb. Melyik lenne a legfájdalmasabb?

 

Bőség tréning, ha dobbantani akarsz 

Minden év januárjában szoktam tartani Bőség teremtő tréninget, hogy megalapozzuk az új évet. Ez idén sem lesz másképp. Tudni kell továbbá, hogy minden évben újdonságokkal készülök a résztvevőknek. Idén az igazságon lesz a hangsúly.

Bár furcsán hangzik, de az emberek nagyon sokszor hazudnak maguknak. Nem tudatosan teszik, ez egy egyszerű pszichológiai dolog, viszont pont ezért nehéz egyedül fejlődni.

A tréningen először megnézzük, hogy kinek mit jelent a bőség, ki mit akar elérni. Írunk egy kívánságlistát – ez a feladat mindig van –, amit nagyon szoktak imádni, mert visszaidézi a gyermekkort, amikor még hittünk a csodákban. Ezután elkezdjük megvizsgálni, hogy valóban ezt akarod-e vagy talán mégsem.

Nem mindegy, hogy tényleg tiszta szívből írtad azt a listát vagy valamilyen családi, esetleg társadalmi elvárás alapján. Mert mindkét út járható, és az emberek gyakran az utóbbin sétálgatnak – teljesen tudattalanul.

Miután megvannak a tiszta célok, utána elkezdünk dolgozni a blokkok oldásán és a hitrendszerek eltörlésén. Ennek köszönhetően végre a saját kezedbe veheted az életed irányítását és nem leszel kiszolgáltatva mások akaratának, elnyomásának és elvárásának. Teremtsd meg a bőséget az életedben!

Keresed az igazi utad, vagy éppen megvalósítanád a nagy álmaidat?
Ebben segítek Neked a 90 napos mentor programmal!
Hogy miről szól a mentor program?

Kattints ide.

Szeretettel várlak 2020. január 19-én, vasárnap a Bőség teremtő napon! 

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Honnan tudod, hogy társadalmi elvárások miatt szenvedsz?

Ne akarj a társadalmi elvárásoknak megfelelni

Honnan tudod, hogy társadalmi elvárások miatt szenvedsz?

 

A társadalmi elvárások egy nagyon fontos, ugyanakkor nehéz téma. Azt tapasztalom, hogy kéz a kézben jár a megfelelési kényszerrel és az önbizalomhiánnyal – így alkotva egy gyönyörű hármas egységet.

Ám van még egy nehezítő körülmény: nehéz észrevenni.

Ahhoz pedig, hogy letedd, sokszor évek vagy évtizedek munkája szükséges. Hiszen már a gyermekkorban elkezdődik, akár az óvodában, akár az iskolában és végigkíséri az egész életünket. Úgy rakódnak egymásra, mint puha hóréteg, egészen addig, amíg végül óriásira duzzad és lavinává változik.

Mit lehet hát tenni…?

 

Honnan tudod, hogy társadalmi elvárásokkal van dolgod? 

Valójában nagyon egyszerű. Amikor azt gondolod, hogy húsz, harminc, negyven, ötven (és még sorolhatnám) évesen itt kellene tartanod, ezekkel az anyagi javakkal és tapasztalatokkal kellene rendelkezned, akkor egy társadalmi elvárás munkál benned.

Ez iszonyat frusztráló!

Arról nem beszélve, hogy erős megfelelési kényszert generál karrierszinten, pénzügyileg és a párkapcsolatokban is.

Gondolj bele!

Társadalmi elvárás ma már az is, hogyan kell egy nőnek és egy férfinak kinéznie. Minden a külsőségekről szól, ami egy folyamatos versenyben tartja az embereket. Rákényszeríti, hogy kifelé figyeljenek és ne magukra…

Ismerős?

Hiába érzed, hogy a szíved ellen mész, a társadalom miatt egyszerűen képtelen vagy máshogy tenni…

A társadalmi elvárások miatt magaddal szemben mész...

 

Ezek mögött a tünetek mögött általában társadalmi elvárás áll 

Rengeteg olyan ügyfelem volt már az évek során, akik egy adott problémával érkeztek hozzám, és legtöbbször társadalmi elvárás volt mögötte. Nekik azonban fogalmuk sem volt róla, hogy ettől szenvednek.

Talán neked sincs!

Onnan tudod felismerni, hogy:

  • frusztrált vagy,
  • dühös vagy,
  • nincs meg a munka-magánélet egyensúlya,
  • azt érzed, hogy valami nem oké,
  • boldognak kellene lenned, mert mindened megvan, de nem vagy az.

Ezek mind-mind rendkívül beszédes jelek, és nagyon sok esetben, általában 80-90%-ban társadalmi elvárás, megfelelési kényszer van mögötte.

 

Miért pusztítóak a társadalmi elvárások? 

Az emberek azért nem ismerik fel, mert nincs meg hozzá a tudásuk és a rálátásuk. Ugyanis eddig senki nem tanította meg nekik. Aztán amikor eljönnek egy-egy tanfolyamra és megvilágosodnak.

Meglátják, miben éltek eddig.

Hogy mások szabályai szerint működtek: édesanya, édesapa, párkapcsolat, társak, tanárok stb. Mindenkire hallgattak, csak magukra nem.

Az én első 20 évem abszolút erről szólt. Mert gyermekként az van bennünk, hogy anyu és apu mindent tud, ami teljesen normális – pszichológiailag és fejlődéslélektanilag is rendben van. Aztán rájövünk arra: nem biztos, hogy anya meg apa olyan jól tudja, mi a jó nekem.

Itt jön be a kérdés: elég bátor vagyok a saját céljaimra hallgatni?

És nagyon sok ember elbukik, mert nem.

Sokan csak 50-60 évesen kezdenek el a saját szívükre hallgatni és egy teljesen új életet kezdeni. Mert jön egy betegség. Jön egy válás. Vagy jön egy kirúgás. Legtöbbször ennek hatására mondják azt: na, most vagy soha!

Emellett azonban vannak olyanok is, akik az egész életüket leélik úgy, hogy egyszer nem jut eszükbe: én mit akarok? Remélem, te nem szeretnél közéjük tartozni. Ahhoz, hogy azon az úton járhass, ami neked rendeltetett, először meg kell ismerned önmagadat, a szívedre kell hallgatnod, illetve kell egyfajta bátorság és önbizalom is.

Ezeket kell fejleszteni.

Hogyan tudod elengedni a társadalmi elvárásokat?

 

Ha mások elvárásai szerint élsz… 

Mivel nem a saját utadat járod, elindul egy negatív érzelmi spirál. Frusztráció, düh, versengés, összehasonlítgatás önmagadat másokkal, csökkenő önértékelés, harag, indulatok, negativitás, keserűség, rosszindulat mások felé, cinizmus, ítélkezés, kapcsolatok rombolás, negatív jövőkép stb.

Ezek mind ott szoktak lenni az emberben…

A kérdés csak az: kinél milyen arányban?

Ami a legnagyobb probléma, hogy sosem fogsz kiteljesedni. Sosem fogod azt érezni, hogy elég. Mert elérsz egy szintet, például megveszed az áhított autót, de utána egy házra vágysz. Megveszed a házat, utána kellene egy nyaraló is. Vagy: eddig kerestél egy adott összeget, holnap már duplaannyit akarsz keresni, holnapután meg triplaannyit.

A boldogtalanságnak az elvárás az oka…

Hogy meg akarsz felelni…

Közben pedig elfelejted, hogy nem azt az életet éled, amit neked rendeltek.

 

Az én társadalmi elvárásaim 

Amikor kijöttem az egyetemről, sok évfolyamtársamnak gyermeke lett. Azonnal éreztem a nyomást, hogy nekem is ezt kellene csinálni: gyermeket szülni. De nem! Rájöttem, hogy még nincs itt az idő.

Mert azt kell megérteni, hogy mindenkinek más a fejlődési folyamata.

Más az élettörténete…

Ismerek olyan negyvenes hölgyeket, akik csak azért szülnek, mert „már kellene”. És nem azért, mert szeretne. Pedig ez megint egy csomó rombolással jár a gyerek felé. Arról nem beszélve, hogy ő sem fogja soha jól érezni magát, mert kényszerből lett anya.

Ha neki nem kell…

Ha nem érzi…

Ha nem akarja…

Akkor inkább ne tegye! Csak sokan nem merik ezt felvállalni. Sőt, néha fel sem ismerik, hogy valójában nem is a saját akaratuk szerint cselekednek.

 

Én ezekkel küzdöttem meg 

Nőként nem lehetek sikeres vállalkozó.

Választanom kell a dolgok között.

A nő főzzön, mosson, takarítson.

Húsz évesen már rég itt kellene tartanom…

Harminc évesen már rég itt kellene tartanom…

Nekem nagyon nehéz volt elengedni ezeket. Ám amikor megtörtént, akkor végtelen szabadságot éreztem. Hiszen, mint mondtam, minden embernek más a fejlődési folyamata. Én jelenleg abban a szakaszban vagyok, hogy a munkában szeretnék érvényesülni nagyobb százalékban.

Persze azt is látom, mikor kerül majd előtérbe a magánélet és a család. De tudom, hogy nekem ezt kell megélnem, amiben most vagyok. Különben a következő életszakaszmra nem fogok tudni 100%-ban odafigyelni, mert még nem teljesítettem be az előzőt.

Fontos ezt felvállalni…

És megengedni…

 

Hogyan érheted ezt el? 

Lerázni a társadalmi elvárásokat és a saját akaratod szerint élni egy nagyon erős önismereti folyamat következménye. Ha nem indulsz el lassan ezen az ösvényen, csak tovább fogsz szenvedni.

Érzelmileg kibillensz.

Nem lesz harmónia az életedben.

Folyton stresszelsz és feszült leszel.

Beindulnak a testi elváltozások, szervi problémák.

Nem egyszerű a téma, nem kettő nap és nem is kettő év kidolgozni, ugyanakkor nagyon megéri foglalkozni vele. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy azt csinálod, amit te szeretnél, vagy azt, amit mások elvárnak tőled.

Nem mindegy, hogyan kelsz fel reggelente…

Ahogy az sem, mennyire vagy elégedett és felszabadult…

Mint mondtam: kezdetben az önismereten kell dolgozni. Először meg kell látnod, ki vagy te és mit akarsz az élettől. Azután jöhet az életcélod megismerése, végül elkezdheted a munkát a társadalmi elvárásokkal.

Ehhez kínál óriási segítséget az a VIP klub, amelyet a könyvem megjelenése után fogok indítani. Minden hónapban egy-egy témát fogunk boncolgatni, meditációkkal és gyakorlatokkal feldolgozni.

Részletek: HAMAROSAN!

Addig is sok erőt és kitartást kívánok az önmunkához. Tudd, hogy az önmagadba fektetett energia mindig megtérül.

Szeretettel,

Mariann

 

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Honnan tudod, hogy szemléletváltásra van szükséged?

Boldogabb leszel, ha nem ítélkezel

Honnan tudod, hogy szemléletváltásra van szükséged?

 

Akkor van szükséged szemléletváltásra, amikor azt gondolod, hogy…

…nehéz az élet.

…ezt nem tudod megcsinálni.

…nem vagy elég jó.

…túl kevés vagy valamihez.

Amikor ilyen érzések munkálnak benned, akkor általában két dolog történik. Az egyik, hogy elkezdesz ítélkezni mások felett, a másik pedig az, hogy elkezdesz dobozokban gondolkodni, címkéket ragasztani az emberekre.

Ezek a legbeszédesebb jelek.

 

Mit jelent a kockagondolkodás? 

Ez az én elnevezésem.

Azt jelenti, hogy valaki dobozokban gondolkodik. Úgy hiszi, hogy minden vagy fekete vagy fehér, vagy jó vagy rossz. Én alapvetően azt vallom, hogy a szürkének is rengeteg árnyalata van. Vagyis nincs olyan, hogy az életben csak jó, vagy csak rossz valami.

Sokszor szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó és fordítva. Vagy nézd meg a jin jangot. A szimbólum fehér részében is van egy kis fekete pötty, illetve a fekete részében is van egy fehér pötty.

Az életben van jó és rossz egyaránt…

Az arány számít!

Az a jó, ha arra törekszel, hogy minél több legyen benne a pozitív. Ezt pedig szemléletváltással és személyiségfejlesztéssel tudod elérni.

 

Miért ítélkezünk? 

Ítélkezés…

Nagyon sokszor találkozom ezzel. Rengeteget ítélkezünk, dobozolunk és címkézünk. Amikor azt mondjuk a másikra, hogy ő egyszerűen ilyen. Hogy neki sosem fog sikerülni. Vagy nekem sosem fog sikerülni.

Ráragasztunk egy címkét.

Bedobozoljuk.

Holott bárki bármikor dönthet úgy, hogy változtat az életén. Hogy más lehet. Az élet nem előre elrendelt és mi sem vagyunk azok – sem te, sem én. Vagyis: igenis rajtad múlik, mit hozol ki magadból!

Mert ez a te döntésed!

Hogy a körülmények mit tesznek lehetővé, az egy másik kérdés. Ugyanakkor alapvetően igenis rajtad múlik, hogyan reagálsz, hogyan éled meg a mindennapokat. De ez addig nem fog menni, amíg nem mész át egy szemléletváltáson.

Kis lépésekkel a szemléletváltás felé

 

Mennyi kárt tud okozni az ítélkezés? 

Az ítélkezés…

A kockagondolkodás…

A címkézés…

Mindezt azért csinálod, mert nincs meg a kellő tudásod. Mert senki nem tanította meg neked, senki nem világított rá arra, mikor ítélkezel. És hogy mennyi kárt tudsz okozni ezzel magadnak.

Hiszen az ítélkezéssel saját magadban húzol fel korlátokat, elvágod magad a pozitív energiáktól, a lehetőségektől, a kapcsolatoktól, az emberektől. Úgy gondolom, hogy ennek tudatában már másképp fogsz tekinteni a világra.

Kérlek, hogy nyiss!

Szélesítsd a nézőpontodat és a tudásodat. Ha ezt megteszed, sokkal több lehetőség, pozitív élmény, ember és energia jön be az életedbe, mintha ítélkezéssel károsítanád a mindennapjaidat.

 

Miért fontos a szemléletváltás? 

Azt hiszem, már sejted… 🙂

Leginkább azért, mert meg fog változni az életed. Képes leszel felismerni, milyen életszakaszban vagy, meglátod, hogy más emberek milyen életszakaszban vannak, megértő leszel és nem fogsz ítélkezni.

Mert már meglesz a kellő tudásod…

Legutóbb a Hegyvidék TV-ben beszélgettünk az életszakaszokról. Például, adott egy hölgy, aki folyamatosan bulizik, csak magával foglalkozik, vagyis látszólag önző módon viselkedik. Ugyanakkor, ha én tudom azt, hogy minden embernek megvan a saját fejlődési szakasza, akkor eszembe sem jut ítélkezni vagy önzőnek nevezni. Hiszen mindenki más folyamaton megy keresztül.

Ha tudod ezt, akkor megértő leszel…

Akkor nem bántod a másikat…

Talán neked is volt ilyen fejlődési szakaszod. Talán a te életedből kimaradt. A lényeg, hogy ezek a szakaszok kellenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphess. Az már persze más kérdés, hogy vannak, akik évtizedekre beleragadnak ebbe vagy az egész életüket így élik le. De ezzel sincs baj!

Hiszen neked elsősorban önmagaddal kell törődnöd.

A saját személyiséged fejlődésével.

Személyiségfejlesztés együtt

Mit nyerhetsz a szemléletváltással? 

Az új önmagadat.

Ezt a saját életemben is látom. Teljesen más ember vagyok most, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. És azt is tudom, hogy öt év múlva is teljesen más leszek. Viszont most itt tartok – mert így döntöttem.

Ahol te tartasz most, az pedig a te döntésed volt.

Ahogy az is az, mennyi energiát fektetsz a személyiségfejlesztésbe.

Azt mondod, hogy mész tovább?

Vagy neked ez így elég?

Rajtad múlik…

Csak tudd, nincs stagnálás. Vagy növekedsz, vagy elkezdesz hanyatlani. Ez a természet törvénye. Semmi sem állandó. Nem muszáj fejlődni, nem muszáj menni előre, ugyanakkor én azt látom, hogy ha valaki megáll, akkor óhatatlanul le fog csúszni.

Két hét…

Két hónap…

Már nem ott tart, ahol korábban.

Arról nem beszélve, hogy sajnos a környezetünk sem az emel, sokkal inkább lehúz – engem, téged, mindannyiunkat. Viszont, ha úgy döntesz, hogy nem akarsz lecsúszni és megindulsz felfelé, akkor…

…sokkal pozitívabb lesz az életed.

 

A személyiségfejlesztés gyönyörű eredménye 

A bejegyzés zárásaképp hadd meséljem el neked a legutóbbi élményemet.

A Szivárványgyermek tanfolyamon a szünetben beszélgetésbe elegyedtünk a résztvevőkkel. A szó egyik pillanatról a másikra a pozitív eredményekre terelődött, ők pedig elkezdték felsorolni, mit profitáltak abból, hogy hozzám járnak és ismernek.

Nagyon megható volt…

Valódi boldogság…

Olyanokat meséltek, hogy kedvesebbek lettek az emberekkel, többet mosolyognak és az emberek is pozitívan fordulnak hozzájuk. Volt egy hölgy, akinek a férje változott pozitív irányba az ő fejlődésének köszönhetően, így megváltozott a házasságuk minősége is. Egy másik nő szakítani akart a párjával, ám a fejlődés hatására rendbejött a kapcsolatuk és hamarosan beköltözhetnek a közös házukba.

Az egyik résztvevő most váltott állást, ahol sokkal magasabb fizetést kap. Elmondta, hogy úgy érzi, most fogja tudni megvalósítani önmagát. Aztán ott van a szállodaigazgató esete, aki folyton feszült és ideges volt, rengeteg negatív kapcsolattal. Most sokkal könnyebb az élete, rendeződtek a kapcsolatai, kedvesebb az emberekkel és sokkal több a profitja is.

Ezek a példák alátámasztják, hogy a személyiségfejlesztéssel és a szemléletváltással az egész életminőség átalakul…

Pozitív irányba!

 

Ezért kívánok neked sok sikert és kitartást az önmunkához. Szeretném, ha te is hasonló eredményeket érhetnél el az életben! Ehhez tökéletes ugródeszka a Theta Healing alaptanfolyam , amit utoljára tartok az évben. Csatlakozz hozzánk november 22. és 24 között.

Szeretettel,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Ha ezt nem teszed meg, könnyen férfias nővé válhatsz

Ahhoz, hogy szárnyalni tudj,meg kell találnod önmagadban a női energiákat.

Ha ezt nem teszed meg, könnyen férfias nővé válhatsz

 

Globális probléma a férfias nők-jelenség.

Biztosan számodra is ismerős az állandó ingerültség és a stressz állapota. Folyton azt érzed, hogy lemerültél, nem tudsz pihenni és majd’ felrobbansz. Szívesen kiabálsz másokkal, hogy levezesd a feszültséget, meg sem látod, kin gázolsz át.

Akár családanya vagy…

Akár vállalkozónő…

Akár alkalmazottként dolgozol…

Ilyen pasis nőnek lenni. Ilyen hírből sem ismerni a nőiességet. Ilyen az, amikor egy nő nem érzi jól magát a bőrében, ám fogalma sincs, mi lehet a gond. Eszébe sem jut, hogy talán nem önazonos: neme és lelke szerint nő, mégis férfiként viselkedik, férfienergiák veszik körül.

Számtalan blogcikket írtam már nőiesség témában…

Nem győzöm hangsúlyozni: meg kell lelned önmagadban a női energiákat ahhoz, hogy az életed minden területén szárnyalni tudj! Enélkül nem, vagy csak nagyon nehezen fog menni.

Én ennek tudatában úgy látom, megéri az önmunka…

… és a bejegyzés végre te is így fogod látni.

 

Férfias nőből nőies nő – hol kezdd?

Ha egy ideje követsz már engem, akkor tudod, hogy szeretem a saját vagy ügyfeleim példáin keresztül átadni a tudást és a tanulságot. Most is ezt fogom tenni, mert úgy vettem észre a visszajelzéseitek alapján, hogy ez jól működik.

És persze azért is osztom meg ezeket a történeteket, hogy ne érezd magadat egyedül a problémával…

Képzeld, a mai napig szükségem van a folyamatos önmunkára, hogy megőrizzem a nőiességemet. Sokat dolgoztam magamon az elmúlt években, párhuzamosan a családi és társadalmi elvárásokkal – az én tudatalattimban ezek masszívan jelen voltak.

Tehát kell a befektetett idő és energia.

Ugyanakkor tudnod kell: nincs megállás.

 

A mai napig elő szoktak jönni olyan témák, amelyek a nőiességemhez kapcsolódnak. Például, ha látok egy esetet, ami felkavar, vagy ha netán kapok egy beszólást csak azért, mert nő vagyok. Olyankor leülök és kidolgozom az adott problémát.

Ez nem azt jelenti, hogy valami rosszul csináltam volna eddig.

Ha te tapasztalod ezt, nem jelenti, hogy te is rosszul csináltál valamit eddig…

Egyszerűen: ilyen az élet.

Folyamatosan tanulunk.

Szóval, ha el akarsz kezdeni a nőiességeden dolgozni, akkor először ezzel a néhány alapinformációval legyél tisztában. Ne siettesd magadat, mert nincs cél, ahová befuthatnál. Lesznek olyan sérelmek vagy traumák, amelyek csak később fognak a felszínre kerülni.

Ez így van rendjén.

 

Nőiesség témában a következő hitrendszereket ástam ki

Szintén tanulságként osztom meg veled azt a néhány témát, amit az önmunka és az önfejlesztés során dolgoztam ki magamból. Ezek mind-mind negatív hatással voltak a nőiességemre. Talán neked is ismerős lesz néhány hitrendszer, amin elkezdhetsz dolgozni.

„Nőként nem lehetek sikeres.”

„Női vállalkozóként nem lehetek sikeres.”

„Nőként nem tudok sikeres céget építeni.”

„A nőnek a konyhában a helye.”

„A nő csak a párkapcsolatában tud kiteljesedni.”

„A nő csak gyerekszülésre van.”

„Sosem fogom tudni egyensúlyba hozni a munkát és a magánéletet.”

„Ha cégem vagy vállalkozásom van, nem lehet családom.”

„Ha sikeres cégem van, akkor nem fér bele, hogy gyerekem legyen.”

Bennem ezek a gondolatiságok tomboltak elsősorban. Ezek közül persze egyik sem igaz, mégis sokáig hagytam, hogy irányítsanak.

 

Milyen alapvető lépéseket kell megtenned a nőiesség felé?

 

1. Fontos az emberismeret

Ránk, magyarokra, rendkívül jellemző, hogy szeretünk belemászni a másik életébe. Ezt talán te is észrevetted magadon. Sokan nem tudják tartani sem a tiszteletet, sem a határokat. Nőként azonban még több mindent el kell szenvednünk ezen a téren.

Ez nehéz…

Ugyanakkor, ha megismered az embereket, ha meglátod, hogy akik nem tartják a határokat, azok általában boldogtalanok, rá fogsz jönni, miért csinálják azt, amit. Ha ez sikerül, nem fog többé bosszantani egy-egy beszólás.

Mert érteni fogod, mi áll valójában mögötte.

Rájössz: mivel nem épít, felesleges foglalkozni vele.

 

2. Meg kell tanulni nemet mondani

A határok felállítása fontos. Persze ezt kedvesen és finoman, ám határozottan is meg lehet tenni. Vagyis elsősorban nőként és nem férfiként.

Tudod, mire figyeltem fel a saját nőiességemmel kapcsolatban?

Mióta rendbe tettem ezt magamban, azóta minden életterületem rendben van. A nőiesség mindenre hatást gyakorol. Szóval, ha te gyorsabban akarsz haladni az életben, akkor éld meg a NŐT!

Amint rálelsz a női energiádra, meg sem kell majd szólalnod… mindenki érezni fogja a kisugárzásodon, hogy egy színtiszta, magabiztos nővel van dolga. Meg fogják látni az erőt és egyszerűen minden jól megy majd.

 

3. Tiszteld magadat!

A nők nem tisztelik magukat.

Ez a gond.

A másik pedig, hogy nincsenek tisztában az alapvető etikettel és női viselkedéssel. Én annak idején Görög Ibolyánál tanultam és hihetetlenül hálás vagyok neki. Ezeknek az alapvető dolgoknak a megtanulása tiszteletet ébreszt.

Másrészt: tisztelni fogod magadat és másokat is.

 

4. Ne fogyj el!

Mire erre a tanításra rájöttem, nekem is végig kellett mennem egy hosszú folyamaton. Én folyton adok. A munkám is erről szól. Meg alapvetően ilyen személyiség is vagyok. Ezért meg kellett tanulnom meghúzni egy határt.

Mert, ha folyton csak adok, el fogok fogyni. Vagyis: kell az énidő, kell a feltöltődés. Ezt tanácsolom Neked is! Szakíts időt magadra, különben el fogsz fogyni!

És milyen a nő, aki lemerül?

Férfias…

Ha kimerült vagy, ideges leszel és átmész férfiba.

Erre mindenkinek oda kellene figyelnie. Sajnos azonban felgyorsult a világ, van egy csomó feladat és nem juthat idő mindenre. Vagy mégis? Meg kell tanulni priorizálni, beosztani az időt és fejleszteni az önismeretet.

Hiszen csak akkor fogsz tudni töltődni, ha tudod, mi tölt fel!

Engem például a természet. Imádok sétálni, jókat enni, pihenni, olvasni, tanulni, a családommal lenni, a barátokkal lenni, utazni. Ezekre mindig szakítok időt, mert ha nem teszem, én is ugyanúgy lemerülnék és átmennék férfiba, mint bárki más.

 

Megéri nőies nőnek lenni, mert…

Minden jobb így.

Egyszerűen csak így van.

Én a saját bőrömön tapasztaltam meg ezt a változást. Amint rendbe tettem a nőiességet, amint megtaláltam a belső női energiákat, egyszerűen minden beindult körülöttem. Minden úgy alakult, ahogy szerettem volna és villámsebességgel kezdtem el fejlődni.

Miért?

Mert végre megleltem az összhangot.

Nem volt bennem harc a női lét és a férfias energiák között. Nem szenvedtem az önazonosság hiánya miatt. Helyreállt bennem a rend, a női minőség és a dolgok csak… megtörténtek. Úgy, ahogy én szerettem volna.

Ezért kívánok Neked sok erőt és kitartást az önmunkához.

Gyere, csatlakozz hozzánk a Nőiesség tréningre , amelyet december 7. és 8. között tartunk a Kolozsi Mariann Tréningközpontban. Mindenképp ajánlom, ha nem tudod, hogyan legyél igazi nő, ha párkapcsolati vagy nőgyógyászati problémáid vannak vagy ha egyszerűen szeretnél fejlődni – a magán- vagy az üzleti élet terén.

 

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Hol rontja el a legtöbb vállalkozónő?

Akadályok

Hol rontja el a legtöbb vállalkozónő?

Sok vállalkozónő esik bele abba a hibába, hogy azt hiszi, csettintésre jönnek az eredmények. A fejébe veszi, hogy segíteni akar másokon vagy mindössze be akarja indítani a bizniszét, hogy ebből gazdagodjon meg, de itt véget is ér a történet.

Nem jönnek az ügyfelek…

Nincs bevétel…

Nem mozdul semerre a vállalkozás…

Azt kérdezik: miért?

Több oka is lehet annak, hogy nem sikerül – és ezt leginkább az alapoknál, illetve azok hiányánál kell keresni.

 

Háromgyerekes anyukából vállalkozónő

Viki esete nem egyedi. Pont ezért tudom a története elmesélésével olyan jól láttatni, hol hibáznak a vállalkozók és vállalkozónők.

A háromgyermekes édesanya elvégezte az alap-, majd a haladó tanfolyamot és úgy döntött: Theta Healing konzulens lesz. Csináltatott magának weboldalt, beleölt egy csomó pénzt és… nem történt semmi.

Nem jöttek az ügyfelek…

Nem volt bevétele…

Egyszerűen nem ment…

Miért?

 

Mi akadályozta Vikit?

Kezdjük azzal, hogy nem volt meg sem a kellő tudás, sem a kellő tapasztalat, amivel elindulhatott volna. Egy alap- és egy haladó Theta Healing tanfolyam elvégzésétől még nem lesz profi konzulens – de jó sem!

Viki úgy volt vele, hogy ha kész a weboldal, ha kiírja, hogy márpedig ő konzulens, akkor ömleni fognak az ügyfelek. Csakhogy ez nem így működik. Látható, hogy már az elején szükséges lett volna egy gondolkodásmódbeli változás.

De menjünk tovább…

Vikinél önbizalomszint?

Vállalkozó ismeretek?

Pénzügyi ismeretek?

Mind mínuszban…

A gyermekei miatt valójában nem is volt ideje a vállalkozásra, a párkapcsolata sem támogatta, sőt még céget sem alapított, feketén akarta csinálni a bizniszét. Tehát egy olyan közegből akart sikeres lenni, ami egyáltalán nem támogatta a sikert.

Megmondtam neki: először el kell gondolkodni, akarja-e egyáltalán ezt az egészet.

Ha akarja, akkor minden területet RENDBE KELL TENNI.

 

 

 

A vállalkozni vágyók nem gondolják át…

Rendszeresen dolgozom vállalkozókkal – nőkkel és férfiakkal egyaránt. Tapasztalatból tudom, hogy Viki esete gyakoribb, mint hinnéd. Az embereknek nincsenek meg az alapok: az önbizalom, az önismeret, a bőséggel való kapcsolat, vállalkozói ismeretek, pénzügyi ismeretek, tapasztalat és még sorolhatnám.

Ennek fényében hiába akarsz te egymillió forintot keresni havonta, ha van benned egy limitáló hitrendszer, ami azt mondja: havi 200 000, sem több, sem kevesebb. Így sosem lesz belőle egymillió. Vagyis: legalább két-három hónapig dolgozni kellene a bőségen, hogy ezek a negatív beidegződések rendbe legyenek téve.

Vikinél is voltak bőségblokkok, amelyeket elkezdtünk rendbe rakni az egyéni konzultációk során. Amióta együtt dolgozunk, elkezdtek csordogálni az ügyfelek. De még most sem vagyunk ott, ahol ő lenni szeretne.

Még messze a cél, de legalább Viki már látja, hogy ez egy folyamat…

Nem csettintésre lesz belőle jó szakember…

Nem egy másodperc törtrésze alatt, a semmiből indul be egy vállalkozás…

 

Kell az önbizalom és az önismeret

Enélkül nem fog menni.

De a bőségblokkok kioldása is alap.

Rendszeresen jönnek hozzám vállalkozók, segítők, multisok, tanárnők, kozmetikusok és még sorolhatnám, mert széles a paletta, azzal, hogy több bevételt vagy szabadidőt szeretnének. Mindkét esetben az önértékelésen és az önbizalmon szoktunk dolgozni.

Ahogy lépésről lépésre haladunk, úgy változik meg az egész életük minősége és nő folyamatosan a bevételük. Mert kioldjuk a bőségblokkokat, amelyek főként generációs és társadalmi szinten vannak jelen és akadályozzák őket.

Volt olyan ügyfelem, aki tízmillió forint plusz bevételt csinált magának, mert rendszeresen járt hozzám és ezeken a blokkokon dolgoztunk. Továbbá volt olyan marketinges ügyfelem is, aki azt mondta, hogy nélkülem nem tudja, hol lenne… de hogy nem lenne sikeres, az is biztos. Nála is az önbizalom és az önismeret fejlesztésén dolgoztunk.

Ám van még valami, amit megfigyeltem a vállalkozóknál…

Mivel tudják, hova akarnak eljutni, sokkal jobban és kitartóbban dolgoznak magukon. Beleteszik a munkát, mert látják maguk előtt a célt és tapasztalják az eredményeket. A változás pedig mind az életükben, mind a pénzügyeikben megfigyelhető.

 

 

Tedd rendbe az alapokat!

Ha csak egyetlen tanácsot adhatnék, ez lenne az. Első körben kezdj el az önismerettel és az önbizalommal foglalkozni: ismerd meg az erősségeidet, a gyengeségeidet, a képességeidet és tornászd fel az önértékelésedet, amennyire csak tudod.

Közben fektess időt a bőségbe is. Találd meg azokat a blokkokat, szólásokat, amelyeket gyakran hallottál gyermekként. Ezek a mai napig akadályoznak. Például: Nincs kolbászból a kerítés. Mindenért keményen meg kell dolgozni. A pénz nem a fán terem stb.

Éppen ezért tartom fontosnak, hogy foglalkozzunk a generációs és társadalmi szinten átvett bőség blokkok oldásával.

November 16. és 17. között lesz Bőség Tanfolyam  a Kolozsi Mariann Tréningközpontban. Gyere el! Várunk szeretettel.

Nekem is ezután a tanfolyam után indult el a minden és engedtem be az életembe a bőséget minden szinten. Ez 2013-ban volt, azóta folyamatosan haladok előre és lépek egyre magasabb szintekre a bőség megtapasztalásában az élet minden területén. Itt az idő, most rajtad a sor!

Ha pedig a vállalkozásodat szeretnéd felvirágoztatni vagy egy szabadabb és gazdagabb életet megteremteni magadnak, akkor kezdj el tájékozódni a vállalkozói lét iránt.

Hogyan lehetsz egyéni vállalkozó?
Hogyan lehet céged?
Megvan a szükséges tapasztalat, amivel el tudsz indulni?
Hogyan tudod még inkább fejleszteni magadat?
Van már mentorod?
Tagja vagy támogató közösségeknek?
Hogy állsz a marketinggel, a vállalkozói ismeretekkel és az eladással?

Ezek olyan kérdések, amelyekkel már el fogsz tudni indulni…

És ha kitartó leszel, a vállalkozásod virágozni fog!

Hamarosan indul egy online közösség a témában, ahol rengeteg segítséget, erőt és támogatást kaphatsz, és mindannyiunknak közös célunk lesz: egy boldogabb, szabadabb, gazdagabb élet megteremtése önmagunk és családunk számára.

Ezért kívánok Neked sok erőt és kitartást az önmunkához!

 

Szeretettel várlak bármelyik Neked tetsző tanfolyamomon,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat  találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás