fbpx

Így segítek megvalósítani az álmaid

Neked mi a nagy álmod, vágyad?

Amiről évek óta álmodozol, amit szeretnél megtapasztalni, megélni? 

Lehet ez bármi!

 

Nekem mindig is az volt az álmom, hogy legyen egy olyan önfejlesztő Központ ahol jó hangulatban, jó társaságban, könnyedén, játékosan együtt fejlődhetünk.

Ahol hatalmasakat léphetünk előre miközben egy támogató, megtartó közösség ereje visz tovább előre, ahol lendület van és motivációegymás segítése és támogatása.

Szívből örülök, hogy ez megvalósult. Mindennek az eredménye, a hozzá vezető út, a komfortzónából való kilépésen át, a tanuláson a folyamatos önfejlesztésen keresztül a következetességen, kitartáson és a türelmen át vezetett.

 

Hogyan valósítsam meg az álmaimat?

Semmilyen csoda nincsen, nincsen titok, ezek azok a hozzávalók a recepthez, amik elengedhetetlenek, hogy a Te álmaid és vágyaid is megvalósuljanak.

Annyi a különbség, hogy kinek miből kell több. Valakinek lehet, hogy több türelem szükséges fél kilóval, valakinek egy csipet kitartással kell több, ez mindig személyiség és helyzetfüggő én azt tapasztalom.

Volt szerencsém az elmúlt években sokatoknak segíteni az álmai, céljai elérésében. 

Hihetetlenül hálás vagyok nektek, a bizalmatoknak és a közös eredményeinknek, melyek azt igazolják, hogy működik az amit mutatok. Amit megtapasztaltam. Amit a saját bőrömön megtanult módszerek és technikák lepárlásával és kikristályosításával átadok nektek.

Tudom, hogy nagyon nehéz a komfortzónának az elhagyása, és tudom, hogy milyen nehéz a már jól ismertet, a megszokottat hátrahagyni.

Éppen ezért mivel  az elmúlt fél évben jó páran megkerestetek ezzel a problémával, összeállítottam egy programot, 90 napos mentorprogram néven.

Ahol támogató környezetben könyebben át tudod lépni az akadályokat és a komfortzónádat biztonságosan el tudod hagyni. Olyan emberekkel egy csapatban akik hasonló cipőben járnak, mint Te.

 

Miért tarts velem?

Érdemes megnézned a munkásságomat.

  • 2012 óta önfejlesztéssel foglalkozom
  • 2013 óta Theta Healing tanár vagyok és Life Coach
  • 2016 óta Business Coach és megalapítottam a Kolozsi Mariann Tréning Központot
  • Számos online tanfolyam és élő tréning illetve válallkozás fejlesztési tréning fűződik a nevemhez

 

Az elmúlt évben – 2019 -ben- nekem is számos folyamatom volt, konkrétan 3 szintlépésem, ahol a komfortzónámból kellett kilépnem, elég erőteljesen, ezeknek a szintlépéseknek a segítségével most egy sokkal magasabb szinten tudom megélni nem csak a saját életemet hanem a vállalkozásomat is.

Akkor és ott nagyon félelmetes és rémisztő volt természetesen, viszont az eredmények mindenért kárpotólnak és megérte a folyamat.

 

 

Ebben tudok segíteni neked is, ha bármilyen kérdésed van keress bizalommal!

Szeretettel várlak a 90 napos mentor programon, hogy még gyorsabban haladj az utadon a céljaid felé!

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat  találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

 

 

6 ok, amiért nincs rendben nőként a szexualitásod

Az életvitel sem támogatja a szexualitást

6 ok, amiért nincs rendben nőként a szexualitásod

A szexualitás egy meglehetősen összetett dolog.

Annyi minden van rá hatással, hogy azt nem is gondolnád! Azt hisszük – talán te is –, hogy az intim együttlét csettintésre történik és egyébként csak attól függ, hogy valakinek van vagy nincs hozzá kedve.

Pedig nem…

Nagyon nem…

Persze erről senki sem beszél. Hiszen tabunak számít kiadni a magánéletünket. Csakhogy így sohasem fog megváltozni semmi. Ezt pedig nem akarom. És szerintem te sem akarod. Kérlek, olvasd el azokat az okokat, amelyek akadályozzák, hogy rendben legyen a szexualitásod.

Most végre megkapod azt a tudást, amire szükséged van ahhoz, hogy kilépj ebből az áldatlan helyzetből és végre változtatni tudj a párkapcsolataid minőségén.

Készen állsz?

 

Első ok: Nem oldod fel a lelki problémákat 

Rengeteg nő hízik hasra.

Tudja bárki is, mi húzódik e mögött?

Amikor valaki hasra hízik, nem mindig, de rendkívül sokszor így védi magát az intimitástól. Az úszógumival utasítja el a szexualitást. Talán úgy közeledtek hozzá szexuálisan, ahogy ő nem szerette volna. Esetleg volt egy rossz élménye. Lehet, nem tartották tiszteletben, megszégyenítették, megalázták vagy erőszak volt.

Ennek vetülete a védelmi háj.

Sok nő ezért nem tud lefogyni, próbálkozzon bárhogy.

Lehet, hogy sikerül neki, de az csak átmeneti állapot lesz. Addig, amíg a lelki problémákat nem oldják fel, nem lesz tartós az eredmény. Traumafeloldás, önmunka, önismeret nélkül tehát nem fog menni.

A lelkedet ugyanis nem tudod megerőszakolni…

 

Második ok: Az életvitel sem támogatja a szexualitást 

A párkapcsolati válság időszakát éljük a világban.

Sem a férfiak, sem a nők nem vállalják fel önmagukat. Nem élik meg önmagukat. Nincs nőiesség. Nincs férfiasság. Így nem tudnak kapcsolódni. Ráadásul az életvitelünk sem támogatja az egészséges párkapcsolatok kialakulását és fenntartását.

A nőknek ezer dolgot kell észben tartani, több szerepben kell egyszerre helytállni, ami miatt úgy érezhetik, hogy ki vannak zsigerelve, ki vannak használva. Így lesz az intimitás az utolsó utáni dolog a sorban.

Mert annyira fáradt vagy már.

Csak a túlélésre játszol.

Ezért inkább hagyjon békén mindenki, hadd legyél egy kicsit egyedül, egy kicsit nyugalomban. Túl sok a feladat, túl sok a stressz, túl sok az elvárás és a megfelelési kényszer, képtelen vagy a kapcsolatban is helytállni.

A szexualitás nem csettintésre működik…

Amit persze a férfi is érez…

És nem fog közeledni…

Mert egyébként egy stresszgombóchoz senki sem közeledik szívesen.

El kell döntened, hogy mi a fontos. Az, hogy jó legyen a párkapcsolatod, és inkább kevesebbet dolgozol, vagy sok pénz áll majd a házhoz, de egyedül maradsz. Most a két végletet állítottam egymással szembe, hogy lásd, bármilyen élethelyzetben is vagy, MUSZÁJ kompromisszumokat kötni.

 

Harmadik ok: Nincs önismereted 

A legnagyobb gond a nőknél, hogy nem tudják, mit akarnak.

Nincs önismeretük.

Alap lenne tudni, mi a fontos számodra és mik az értékeid. Mi mindent szeretnél megtapasztalni az életben? Mi tesz boldoggá? Vannak olyan nők, akiknek mindennél fontosabb vacsorát főzni és gondoskodni a családról. Akkor csinálja azt! Ha az teszi boldoggá, akkor csinálja!

Ugyanakkor olyan nőt is ismerek, aki a háta közepére nem kívánná ezt. Neki az a fontos, hogy segítsen az embereknek. Akkor csinálja! Érted, hogy minden ember mást akar? Hogy minden embert más tesz boldoggá?

Mert másért vannak itt…

Csakhogy nem szánnak rá időt, hogy ezt felismerjék.

 

Negyedik ok: Eltűnt a szenvedély az életből 

A szexualitás nem csettintésre működik…

Rá kell hangolódni.

Ehhez idő, tér és kapcsolat kell, ami jellemzően nincs. Mi van helyette? Stressz. Feszültség. Elvárás. Feladat.

És még valami…

Nem láttuk, hogyan kell szenvedélyes párkapcsolatban élni. Mert már a szüleink is csak a feladatokkal voltak elfoglalva. Legalábbis az enyémek igen. Életemben nem láttam őket pihenni. Emiatt nekem nagy erőfeszítésembe telt megengedni magamnak a pihenést.

Ha pihentem, nem éreztem jól magam!

Tudod, mire gondoltam olyankor?

Arra, hogy ha sem anya, sem apa nem pihent soha, akkor én hogyan engedhetném meg magamnak?

Ugyanez a minta, csak egy kicsit másképp…

Volt olyan ügyfelem, akit az édesanyja egyedül nevelt fel. Ő benne ez a hit mocorgott: édesanyám feláldozta az életét értem, nem engedhetem meg magamnak a boldog párkapcsolatot, mert neki sem volt.

Érted, mekkora buktató ez?

Csakhogy van még valami.

Sokszor az anyával való kapcsolat akadályozza a pozitív párkapcsolat meglétét – a férfiaknál és a nőknél egyaránt. Ha az anyával való kapcsolat nem jó, akkor a szexualitás sem fog működni.

Ha nincs rendben az önismereted, nem lesz rendben nőként a szexualitásod sem

 

Ötödik ok: Nincs önbizalmad 

Képzelj magad elé egy kislányt, akit gyermekként folyton daginak csúfoltak. Eltelik harminc év. Adott egy gyönyörű, negyvenéves nő, aki már egyáltalán nem az a duci kislány, aki volt, mégis…

Egyedül van.

És szégyelli a testét.

Hiába nem néz már ki úgy, mint gyerekként, a lelke akkor sérült és hozta tovább ezt a traumát. Ezt látva talán már érted, miért mondtam a cikk elején, hogy a szexualitás egy rendkívül összetett dolog?

Akkor lesz jó, ha rendben van az önbizalmad, az önértékelésed, a nőiességed, ha nincs benned társadalmi elvárás, megfelelési kényszer, lelki sebek és nem egy látszatkapcsolatban élsz. Ez is fontos! Aki látszatkapcsolatban él, és nem azzal van, akivel akar, nem fog közeledni a párjához szexuálisan.

 

Hatodik ok: Kikezd a többi nő 

Tehát a cél: rendbe tenni önmagadat.

Ez mind szép és jó.

Viszont, ha egy nő rendben van magával, a többi nő elkezdi kicsinálni. Jönnek a megjegyzések és a beszólások. Ezért sok nő nem mer fejlődni. Úgy vannak vele, hogy inkább legyenek boldogtalanok, de akkor legalább békén hagyják.

Ezt abba kellene hagyni…

Ez senkinek sem jó…

Ugyanakkor, bár vannak furkálódások és van rosszindulat, léteznek olyan helyek, olyan női közösségek, ahol emelik és támogatják egymást. Ahol tanítják a másikat, ahol kiállnak a másikért, és mindenben segítik. Én is megteremtettem egy ilyen közösséget, és nagyon jó ebben élni. 🙂

Keresd meg te is a saját közösségedet!

Válj támogató nővé azáltal, hogy magadba fektetsz!

Sok sikert és kitartást kívánok neked a személyiségfejlesztéshez.

 

Csatlakozz hozzánk december 7. és 8. között a Nőiesség tréningen , ahol megnézzük, hogyan éld meg a nőiességedet, hogyan hozd vissza a tüzet a párkapcsolatodba és hogyan egyensúlyozz a munka és a magánélet között.

 

Találkozunk?

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

Nőiesség a vállalkozásban: az anya, a nő, a vállalkozó egyensúlya

Nőiesség a vállalkozásban

Nőiesség a vállalkozásban: az anya, a nő, a vállalkozó egyensúlya

 

Minden nőnek foglalkoznia kellene a nőiesség témájával.

Minden nőnek…

Ám a vállalkozónőknek különösen, hiszen vállalkozást építeni alapvetően férfiminőség. Vagyis férfias tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy működtetni tudjuk – amivel nincsen semmi baj.

Viszont sok olyan vállalkozónővel dolgoztam már együtt, akik azzal a problémával szembesültek, hogy hazaviszik ezt a mentalitást. A párjukkal vagy a férjükkel is elkezdenek férfiasan kommunikálni, férfiasan viselkedni.

De az is megeshet, hogy pont emiatt a férfimentalitás miatt nincs párkapcsolatuk.

Ismerős helyzet?

 

Mi okozza alapvetően a problémát a nőiességben? 

Mármint azon túl, hogy a legtöbb nőnek nincs jelen az életében a nőiesség…

Gondolj bele!

Nemcsak vállalkozónőként, hanem akár asszisztensként vagy banki alkalmazottként stb. is ki kell állnod olykor magadért, végig kell vinni egy adott projektet és még sorolhatnám. Ilyenkor teljesen más energiákat mozgósítasz, teljesen más minőséget élsz meg és működtetsz, mint amikor egy bújós és szerető feleség vagy barátnő vagy.

Arról nem beszélve, hogy sok nő a napi stressz és túlpörgés miatt egyszerűen nem tud átkapcsolni a női mivoltába. Benne marad a dolgozó nő vagyok vagy anya vagyok szerepbe. Túl sok a stressz, túl sok a feladat, túl sok a megfelelési kényszer, túl sok a társadalmi elvárás. Ezért a nők átalakulnak feladatlistával a fejükben szaladgáló robotokká.

Tudom, mert én is ilyen voltam…

Fejben örökké a feladatokat pipáltam…

Csakhogy a nőiesség nem erről szól!

Minden nőnek foglalkoznia kellene a nőiesség témájával

 

Ha nincs rendben a nőiesség, akkor… 

De a stressz, a megfelelési kényszer és a szerepekbe ragadás csak az érme egyik oldala. Hiszen az is probléma, hogy a nőknek nincsen meg a kellő tudásuk erről a témáról – önhibájukon kívül.

Ezért született meg ez a cikk is…

Hogy felnyissam a szemedet.

Hogy feltárjam előtted azt a tudást, amire szükséged van a fejlődéshez.

Hogy megélhesd végre a nőiességet, ami…

… egy tapasztalás. Egy energia. Egy létezési állapot. Valami, amire folyamatosan figyelned kell. Tudatosan időt kell szánnod arra, hogy elolvass egy blogbejegyzést, elmenj egy tanfolyamra  vagy egy workshopra, elolvasd a Hozd ki magadból a legjobb éned! című könyvemet, amelyben sokat írok a párkapcsolatokról és a nőiességről.

Ha nem figyelsz erre tudatosan, akkor ki fog csúszni az életed a kezedből.

Akkor nem leszel nőies.

És utána jönnek a következmények: tönkremegy a párkapcsolatod, sérül a nőiességed, rájössz, hogy nem vagy nő, nem tudod megélni a női energiákat, kialakulnak a női betegségek és még sorolhatnám.

Mi okozza alapvetően a problémát a nőiességben

 

A nőiesség áll az utolsó helyen 

A nő a család alapja.

Ha a nő kibillen, a család is kibillen.

Mert a férfi a nőből táplálkozik érzelmileg és energetikailag, ahogy a gyermek is. Csak körbe kell nézni a társadalomban. A nők nincsenek a helyükön, így nincs helyén a család és nincs helyén a társadalom sem.

Rólad már nem is beszélve, ugye?

Viszont annyira fáradt vagy és annyira minden bajod van már, hogy a nőiességed és a harmónia áll a legutolsó helyen. Már nem teszel bele energiát. Így tönkremegy a párkapcsolatod vagy nincs is, esetleg tönkremegy az egészséged…

…vagy nincs is!

Évek óta ezt látom…

Folyamatosan jönnek hozzám a nők és kérik a segítséget. Egyesével mindegyikőjüknek elmondtam ezeket a dolgokat, de ez rengeteg idő és energia. Ezért tartok ma már nőiesség tréningeket, programokat és ezért írok is a témában.

És ezért kérlek, hogy légy tudatos!

Önmagadra…

A nőiességedre…

Ha elkezdesz e szerint élni, meg fogod látni az eredményét. Az a nő, aki a nőiességét éli, az a párkapcsolatában és a munkájában is sikeressé válik. Mert a helyén van. Mert önmaga.

 

Szeretnéd tudni, hogyan egyensúlyozz a munka és a magánélet között? Hogyan legyél igazi nő a 21. században? Akkor gyere, csatlakozz hozzánk a Nőiesség tréningen  december 7. és 8. között.

 

Sok sikert és kitartást kívánok az önmunkához!

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

Honnan tudod, hogy társadalmi elvárások miatt szenvedsz?

Ne akarj a társadalmi elvárásoknak megfelelni

Honnan tudod, hogy társadalmi elvárások miatt szenvedsz?

 

A társadalmi elvárások egy nagyon fontos, ugyanakkor nehéz téma. Azt tapasztalom, hogy kéz a kézben jár a megfelelési kényszerrel és az önbizalomhiánnyal – így alkotva egy gyönyörű hármas egységet.

Ám van még egy nehezítő körülmény: nehéz észrevenni.

Ahhoz pedig, hogy letedd, sokszor évek vagy évtizedek munkája szükséges. Hiszen már a gyermekkorban elkezdődik, akár az óvodában, akár az iskolában és végigkíséri az egész életünket. Úgy rakódnak egymásra, mint puha hóréteg, egészen addig, amíg végül óriásira duzzad és lavinává változik.

Mit lehet hát tenni…?

 

Honnan tudod, hogy társadalmi elvárásokkal van dolgod? 

Valójában nagyon egyszerű. Amikor azt gondolod, hogy húsz, harminc, negyven, ötven (és még sorolhatnám) évesen itt kellene tartanod, ezekkel az anyagi javakkal és tapasztalatokkal kellene rendelkezned, akkor egy társadalmi elvárás munkál benned.

Ez iszonyat frusztráló!

Arról nem beszélve, hogy erős megfelelési kényszert generál karrierszinten, pénzügyileg és a párkapcsolatokban is.

Gondolj bele!

Társadalmi elvárás ma már az is, hogyan kell egy nőnek és egy férfinak kinéznie. Minden a külsőségekről szól, ami egy folyamatos versenyben tartja az embereket. Rákényszeríti, hogy kifelé figyeljenek és ne magukra…

Ismerős?

Hiába érzed, hogy a szíved ellen mész, a társadalom miatt egyszerűen képtelen vagy máshogy tenni…

A társadalmi elvárások miatt magaddal szemben mész...

 

Ezek mögött a tünetek mögött általában társadalmi elvárás áll 

Rengeteg olyan ügyfelem volt már az évek során, akik egy adott problémával érkeztek hozzám, és legtöbbször társadalmi elvárás volt mögötte. Nekik azonban fogalmuk sem volt róla, hogy ettől szenvednek.

Talán neked sincs!

Onnan tudod felismerni, hogy:

  • frusztrált vagy,
  • dühös vagy,
  • nincs meg a munka-magánélet egyensúlya,
  • azt érzed, hogy valami nem oké,
  • boldognak kellene lenned, mert mindened megvan, de nem vagy az.

Ezek mind-mind rendkívül beszédes jelek, és nagyon sok esetben, általában 80-90%-ban társadalmi elvárás, megfelelési kényszer van mögötte.

 

Miért pusztítóak a társadalmi elvárások? 

Az emberek azért nem ismerik fel, mert nincs meg hozzá a tudásuk és a rálátásuk. Ugyanis eddig senki nem tanította meg nekik. Aztán amikor eljönnek egy-egy tanfolyamra és megvilágosodnak.

Meglátják, miben éltek eddig.

Hogy mások szabályai szerint működtek: édesanya, édesapa, párkapcsolat, társak, tanárok stb. Mindenkire hallgattak, csak magukra nem.

Az én első 20 évem abszolút erről szólt. Mert gyermekként az van bennünk, hogy anyu és apu mindent tud, ami teljesen normális – pszichológiailag és fejlődéslélektanilag is rendben van. Aztán rájövünk arra: nem biztos, hogy anya meg apa olyan jól tudja, mi a jó nekem.

Itt jön be a kérdés: elég bátor vagyok a saját céljaimra hallgatni?

És nagyon sok ember elbukik, mert nem.

Sokan csak 50-60 évesen kezdenek el a saját szívükre hallgatni és egy teljesen új életet kezdeni. Mert jön egy betegség. Jön egy válás. Vagy jön egy kirúgás. Legtöbbször ennek hatására mondják azt: na, most vagy soha!

Emellett azonban vannak olyanok is, akik az egész életüket leélik úgy, hogy egyszer nem jut eszükbe: én mit akarok? Remélem, te nem szeretnél közéjük tartozni. Ahhoz, hogy azon az úton járhass, ami neked rendeltetett, először meg kell ismerned önmagadat, a szívedre kell hallgatnod, illetve kell egyfajta bátorság és önbizalom is.

Ezeket kell fejleszteni.

Hogyan tudod elengedni a társadalmi elvárásokat?

 

Ha mások elvárásai szerint élsz… 

Mivel nem a saját utadat járod, elindul egy negatív érzelmi spirál. Frusztráció, düh, versengés, összehasonlítgatás önmagadat másokkal, csökkenő önértékelés, harag, indulatok, negativitás, keserűség, rosszindulat mások felé, cinizmus, ítélkezés, kapcsolatok rombolás, negatív jövőkép stb.

Ezek mind ott szoktak lenni az emberben…

A kérdés csak az: kinél milyen arányban?

Ami a legnagyobb probléma, hogy sosem fogsz kiteljesedni. Sosem fogod azt érezni, hogy elég. Mert elérsz egy szintet, például megveszed az áhított autót, de utána egy házra vágysz. Megveszed a házat, utána kellene egy nyaraló is. Vagy: eddig kerestél egy adott összeget, holnap már duplaannyit akarsz keresni, holnapután meg triplaannyit.

A boldogtalanságnak az elvárás az oka…

Hogy meg akarsz felelni…

Közben pedig elfelejted, hogy nem azt az életet éled, amit neked rendeltek.

 

Az én társadalmi elvárásaim 

Amikor kijöttem az egyetemről, sok évfolyamtársamnak gyermeke lett. Azonnal éreztem a nyomást, hogy nekem is ezt kellene csinálni: gyermeket szülni. De nem! Rájöttem, hogy még nincs itt az idő.

Mert azt kell megérteni, hogy mindenkinek más a fejlődési folyamata.

Más az élettörténete…

Ismerek olyan negyvenes hölgyeket, akik csak azért szülnek, mert „már kellene”. És nem azért, mert szeretne. Pedig ez megint egy csomó rombolással jár a gyerek felé. Arról nem beszélve, hogy ő sem fogja soha jól érezni magát, mert kényszerből lett anya.

Ha neki nem kell…

Ha nem érzi…

Ha nem akarja…

Akkor inkább ne tegye! Csak sokan nem merik ezt felvállalni. Sőt, néha fel sem ismerik, hogy valójában nem is a saját akaratuk szerint cselekednek.

 

Én ezekkel küzdöttem meg 

Nőként nem lehetek sikeres vállalkozó.

Választanom kell a dolgok között.

A nő főzzön, mosson, takarítson.

Húsz évesen már rég itt kellene tartanom…

Harminc évesen már rég itt kellene tartanom…

Nekem nagyon nehéz volt elengedni ezeket. Ám amikor megtörtént, akkor végtelen szabadságot éreztem. Hiszen, mint mondtam, minden embernek más a fejlődési folyamata. Én jelenleg abban a szakaszban vagyok, hogy a munkában szeretnék érvényesülni nagyobb százalékban.

Persze azt is látom, mikor kerül majd előtérbe a magánélet és a család. De tudom, hogy nekem ezt kell megélnem, amiben most vagyok. Különben a következő életszakaszmra nem fogok tudni 100%-ban odafigyelni, mert még nem teljesítettem be az előzőt.

Fontos ezt felvállalni…

És megengedni…

 

Hogyan érheted ezt el? 

Lerázni a társadalmi elvárásokat és a saját akaratod szerint élni egy nagyon erős önismereti folyamat következménye. Ha nem indulsz el lassan ezen az ösvényen, csak tovább fogsz szenvedni.

Érzelmileg kibillensz.

Nem lesz harmónia az életedben.

Folyton stresszelsz és feszült leszel.

Beindulnak a testi elváltozások, szervi problémák.

Nem egyszerű a téma, nem kettő nap és nem is kettő év kidolgozni, ugyanakkor nagyon megéri foglalkozni vele. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy azt csinálod, amit te szeretnél, vagy azt, amit mások elvárnak tőled.

Nem mindegy, hogyan kelsz fel reggelente…

Ahogy az sem, mennyire vagy elégedett és felszabadult…

Mint mondtam: kezdetben az önismereten kell dolgozni. Először meg kell látnod, ki vagy te és mit akarsz az élettől. Azután jöhet az életcélod megismerése, végül elkezdheted a munkát a társadalmi elvárásokkal.

Ehhez kínál óriási segítséget az a VIP klub, amelyet a könyvem megjelenése után fogok indítani. Minden hónapban egy-egy témát fogunk boncolgatni, meditációkkal és gyakorlatokkal feldolgozni.

Részletek: HAMAROSAN!

Addig is sok erőt és kitartást kívánok az önmunkához. Tudd, hogy az önmagadba fektetett energia mindig megtérül.

Szeretettel,

Mariann

 

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Honnan tudod, hogy szemléletváltásra van szükséged?

Boldogabb leszel, ha nem ítélkezel

Honnan tudod, hogy szemléletváltásra van szükséged?

 

Akkor van szükséged szemléletváltásra, amikor azt gondolod, hogy…

…nehéz az élet.

…ezt nem tudod megcsinálni.

…nem vagy elég jó.

…túl kevés vagy valamihez.

Amikor ilyen érzések munkálnak benned, akkor általában két dolog történik. Az egyik, hogy elkezdesz ítélkezni mások felett, a másik pedig az, hogy elkezdesz dobozokban gondolkodni, címkéket ragasztani az emberekre.

Ezek a legbeszédesebb jelek.

 

Mit jelent a kockagondolkodás? 

Ez az én elnevezésem.

Azt jelenti, hogy valaki dobozokban gondolkodik. Úgy hiszi, hogy minden vagy fekete vagy fehér, vagy jó vagy rossz. Én alapvetően azt vallom, hogy a szürkének is rengeteg árnyalata van. Vagyis nincs olyan, hogy az életben csak jó, vagy csak rossz valami.

Sokszor szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó és fordítva. Vagy nézd meg a jin jangot. A szimbólum fehér részében is van egy kis fekete pötty, illetve a fekete részében is van egy fehér pötty.

Az életben van jó és rossz egyaránt…

Az arány számít!

Az a jó, ha arra törekszel, hogy minél több legyen benne a pozitív. Ezt pedig szemléletváltással és személyiségfejlesztéssel tudod elérni.

 

Miért ítélkezünk? 

Ítélkezés…

Nagyon sokszor találkozom ezzel. Rengeteget ítélkezünk, dobozolunk és címkézünk. Amikor azt mondjuk a másikra, hogy ő egyszerűen ilyen. Hogy neki sosem fog sikerülni. Vagy nekem sosem fog sikerülni.

Ráragasztunk egy címkét.

Bedobozoljuk.

Holott bárki bármikor dönthet úgy, hogy változtat az életén. Hogy más lehet. Az élet nem előre elrendelt és mi sem vagyunk azok – sem te, sem én. Vagyis: igenis rajtad múlik, mit hozol ki magadból!

Mert ez a te döntésed!

Hogy a körülmények mit tesznek lehetővé, az egy másik kérdés. Ugyanakkor alapvetően igenis rajtad múlik, hogyan reagálsz, hogyan éled meg a mindennapokat. De ez addig nem fog menni, amíg nem mész át egy szemléletváltáson.

Kis lépésekkel a szemléletváltás felé

 

Mennyi kárt tud okozni az ítélkezés? 

Az ítélkezés…

A kockagondolkodás…

A címkézés…

Mindezt azért csinálod, mert nincs meg a kellő tudásod. Mert senki nem tanította meg neked, senki nem világított rá arra, mikor ítélkezel. És hogy mennyi kárt tudsz okozni ezzel magadnak.

Hiszen az ítélkezéssel saját magadban húzol fel korlátokat, elvágod magad a pozitív energiáktól, a lehetőségektől, a kapcsolatoktól, az emberektől. Úgy gondolom, hogy ennek tudatában már másképp fogsz tekinteni a világra.

Kérlek, hogy nyiss!

Szélesítsd a nézőpontodat és a tudásodat. Ha ezt megteszed, sokkal több lehetőség, pozitív élmény, ember és energia jön be az életedbe, mintha ítélkezéssel károsítanád a mindennapjaidat.

 

Miért fontos a szemléletváltás? 

Azt hiszem, már sejted… 🙂

Leginkább azért, mert meg fog változni az életed. Képes leszel felismerni, milyen életszakaszban vagy, meglátod, hogy más emberek milyen életszakaszban vannak, megértő leszel és nem fogsz ítélkezni.

Mert már meglesz a kellő tudásod…

Legutóbb a Hegyvidék TV-ben beszélgettünk az életszakaszokról. Például, adott egy hölgy, aki folyamatosan bulizik, csak magával foglalkozik, vagyis látszólag önző módon viselkedik. Ugyanakkor, ha én tudom azt, hogy minden embernek megvan a saját fejlődési szakasza, akkor eszembe sem jut ítélkezni vagy önzőnek nevezni. Hiszen mindenki más folyamaton megy keresztül.

Ha tudod ezt, akkor megértő leszel…

Akkor nem bántod a másikat…

Talán neked is volt ilyen fejlődési szakaszod. Talán a te életedből kimaradt. A lényeg, hogy ezek a szakaszok kellenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphess. Az már persze más kérdés, hogy vannak, akik évtizedekre beleragadnak ebbe vagy az egész életüket így élik le. De ezzel sincs baj!

Hiszen neked elsősorban önmagaddal kell törődnöd.

A saját személyiséged fejlődésével.

Személyiségfejlesztés együtt

Mit nyerhetsz a szemléletváltással? 

Az új önmagadat.

Ezt a saját életemben is látom. Teljesen más ember vagyok most, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. És azt is tudom, hogy öt év múlva is teljesen más leszek. Viszont most itt tartok – mert így döntöttem.

Ahol te tartasz most, az pedig a te döntésed volt.

Ahogy az is az, mennyi energiát fektetsz a személyiségfejlesztésbe.

Azt mondod, hogy mész tovább?

Vagy neked ez így elég?

Rajtad múlik…

Csak tudd, nincs stagnálás. Vagy növekedsz, vagy elkezdesz hanyatlani. Ez a természet törvénye. Semmi sem állandó. Nem muszáj fejlődni, nem muszáj menni előre, ugyanakkor én azt látom, hogy ha valaki megáll, akkor óhatatlanul le fog csúszni.

Két hét…

Két hónap…

Már nem ott tart, ahol korábban.

Arról nem beszélve, hogy sajnos a környezetünk sem az emel, sokkal inkább lehúz – engem, téged, mindannyiunkat. Viszont, ha úgy döntesz, hogy nem akarsz lecsúszni és megindulsz felfelé, akkor…

…sokkal pozitívabb lesz az életed.

 

A személyiségfejlesztés gyönyörű eredménye 

A bejegyzés zárásaképp hadd meséljem el neked a legutóbbi élményemet.

A Szivárványgyermek tanfolyamon a szünetben beszélgetésbe elegyedtünk a résztvevőkkel. A szó egyik pillanatról a másikra a pozitív eredményekre terelődött, ők pedig elkezdték felsorolni, mit profitáltak abból, hogy hozzám járnak és ismernek.

Nagyon megható volt…

Valódi boldogság…

Olyanokat meséltek, hogy kedvesebbek lettek az emberekkel, többet mosolyognak és az emberek is pozitívan fordulnak hozzájuk. Volt egy hölgy, akinek a férje változott pozitív irányba az ő fejlődésének köszönhetően, így megváltozott a házasságuk minősége is. Egy másik nő szakítani akart a párjával, ám a fejlődés hatására rendbejött a kapcsolatuk és hamarosan beköltözhetnek a közös házukba.

Az egyik résztvevő most váltott állást, ahol sokkal magasabb fizetést kap. Elmondta, hogy úgy érzi, most fogja tudni megvalósítani önmagát. Aztán ott van a szállodaigazgató esete, aki folyton feszült és ideges volt, rengeteg negatív kapcsolattal. Most sokkal könnyebb az élete, rendeződtek a kapcsolatai, kedvesebb az emberekkel és sokkal több a profitja is.

Ezek a példák alátámasztják, hogy a személyiségfejlesztéssel és a szemléletváltással az egész életminőség átalakul…

Pozitív irányba!

 

Ezért kívánok neked sok sikert és kitartást az önmunkához. Szeretném, ha te is hasonló eredményeket érhetnél el az életben! Ehhez tökéletes ugródeszka a Theta Healing alaptanfolyam , amit utoljára tartok az évben. Csatlakozz hozzánk november 22. és 24 között.

Szeretettel,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Miben más a Hozd ki magadból a legjobb éned!, mint a többi önfejlesztő könyv?

Önfejlesztő könyv Tőlem, Neked

Miben más a Hozd ki magadból a legjobb éned!, mint a többi önfejlesztő könyv?

A boltok polcai tele vannak önfejlesztő könyvekkel…

Nekem ezt figyelembe kellett vennem, amikor elkezdtem írni a Hozd ki magadból a legjobb éned!-et. Nem akartam egy olyan művet kiadni a kezem közül, ami egyáltalán nem emelkedik ki a többi közül. Amiben nincs semmi plusz. Ami csak egy újabb porfogó a polcodon.

Nem, nem!

Én valami olyat akartam alkotni, ami igenis MÁS. Amihez bármelyik élethelyzetedben fordulhatsz támogatásért. Ami gyorssegélyt jelent a lelki válság idején.

Úgy gondolom, mindez sikerült.

Hogy valóban így van-e?

Azt majd te megmondod, drága Olvasó! 🙂

 

Miben különbözik a Hozd ki magadból a legjobb éned! a többi önfejlesztő könyvtől?

Nemcsak elméleti tudás van benne, hanem valós tapasztalatok is. Számos olyan könyvet olvastam már személyiségfejlesztés témában, amelyek szárazak voltak és teljesen elvonatkoztattak az élettől.

Én nem akartam ezt.

A tanfolyamaimat is azért szeretik a résztvevők, mert úgymond józan paraszti ésszel magyarázok el mindent. A tréningek emészthetőek, érthetőek, rögtön befogadható számukra és azonnal átforgatható a mindennapokba.

Ezt nem én mondom.

Ezt a résztvevők jelzik vissza nekem.

Pontosan az volt a célom, hogy ilyen formában adjam át a tudást. Ez a stílus és ez a személetmód fog megjelenni a könyvben is. Így a valós tapasztalatok mellett gyakorlati feladatokkal is meg fogom támogatni a fejlődésedet.

 

Egy önfejlesztő gyorssegélyt akartam Neked 

A célom: egy örökérvényű önsegítő könyv megalkotása.

Egy olyan gyorssegély, ami ott van kéznél. Ami azonnal a rendelkezésedre áll. Ami megsimogatja a lelkedet a legelviselhetetlenebb időkben. Akkor is „melletted áll”, amikor nem tudsz rögtön segítőhöz menni, de valamit muszáj tenned önmagadért.

Mint a szomjazónak egy pohár víz…

Szerintem nagyon fontos egy ilyen könyv a mai világban. Az emberek nagy része lelkileg nagyon sivár. Az életünk, a mindennapjaink is szürkék. Napi szinten kapjuk a rosszat, de iszonyatosan kevés a pozitív hozzáállás vagy a jó szó.

Az emberek valamiért fukarkodnak a jó szóval.

Én pont ezért szoktam őszintén dicsérni. A reakció azonban minden esetben a döbbenet. Furcsának találják. Nem tudják befogadni a bókot, a kedvességet, annyira elszoktak tőle. Pedig valójában ennek kellene lennie a normálisnak.

Pont ezért akarom azt, hogy a Hozd ki magadból a legjobb éned! mindennap adjon valami pluszt.

Valami apró kedvességet…

Egy olyan gondolatot, amitől mosolyogva csinálod végig a mindennapokat.

 

Kiknek ajánlom? 

Neked!

Egy teljesen a nulláról kezdő önfejlesztőnek azért tökéletes, mert ezzel el tud indulni. Az első lépéseket segítő és támogató feladatok is vannak a könyvben. Ugyanakkor egy haladónak is nagyon jó, hiszen bármikor le tudja emelni a polcról és ki tudja venni belőle a maga tanulságát.

Ez tipikusan az a könyv, ami minden élethelyzetben mást ad.

Elolvasod először, kiszűröd belőle a tanítást. Majd újra elolvasod fél év múlva, és akkor már teljesen más gondolatok fognak megragadni benned.

Bármilyen mérföldkőnél támasz.

A bölcsességek apró kis gyűjteménye…

 

 

Szeretnél belepillantani a Hozd ki magadból a legjobb éned!-be? 

A könyv összesen tizenegy fő részből áll, és gyakorlatilag felölel minden nagyobb témát az életedből a családi mintáktól egészen a nőiességig.

Ezeket fogom most megosztani veled:

  1. A bevezetésben arról írok, ki vagyok én és miért ez lett a hivatásom.
  2. Az önfejlesztésről és a személyiségfejlesztés fontosságáról és a sikerről lesz szó ebben a nagyobb részben.
  3. A következő fejezet címe: Gyökerek feltérképezése. A gyermekkori sérülésekről, a családi mintákról, az anyasebről és az apasebről írok bővebben.
  4. Az önismeret fejezetében arról lesz szó, hogyan tudod megismerni még jobban önmagadat.
  5. Az ötödik szekcióban az önbizalomé lesz a főszerep, és megosztom veled az önfejlesztés receptjét.
  6. A hatodik fejezetben az önbecsülésről és az önszeretetről fogok neked beszélni. Technikákat és gyakorlatokat is mutatok.
  7. Ezután rátérünk a nőiességre: lesz szó a magyar nőkről, a boldog párkapcsolatról és az elvárásokról, amelyeket a nőkkel szemben támasztanak.
  8. A nyolcadik részben a pártalálásra és a párkapcsolatokra térek ki.
  9. Ismét egy fontos téma következik: párkapcsolati kommunikáció. Ezen belül is a női kommunikáció kerül a középpontba.
  10. A célok és a siker fejezete. Kitérek az önszabotázsra és arra is, hogyan tudod felszabadítani magadat alóla.
  11. Végül a Theta Healing rejtelmeibe vezetlek be, megmutatom, milyen pozitív hatásai vannak a meditációnak.

Na, hogy tetszik? 🙂

Annyira örülök, hogy te is azok között vagy, akiknek fontos az önfejlesztés. Én már gimnazista korom óta fejlesztem magamat, így bizton mondhatom: minden, amit magadért teszel, kamatostól kifizetődik.

Szeretnéd az elsők között kézhez kapni a Hozd ki magadból a legjobb éned! et? Akkor kattints a linkre és szerezd be saját példányodat < itt > .Néhány napon belül már a kezedbe is veheted a bölcsességek kincsesládáját.

 

Nézd meg, mit mondtak a könyvről mások:

“A könyvet olvasva, ha nem tudtam volna, hogy Mariann írta, akkor is ráismerek. Hiszen rá jellemző az a tájékozottság és tapasztalat, amivel hozzányúl a témákhoz, amivel körbejárja a felvetett kérdéseket a lehető legtöbb irányból, s ahol a végén mindig kiderül, hogy minden mindennel összefügg. Az alapoktól építve juttat el a megoldáshoz, éppen ezért, ha elolvasod, végiggondolod és őszintén válaszolsz a kérdésekre, akkor Te is elérheted, hogy tényleg úgy élj, ahogy mindig is szerettél volna.”

– Józsa Szilvia

 

Jó olvasást!

 

Szeretettel,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Ez az önfejlesztő könyv egy frissítő a léleknek

Ha nincs motivációd, olvass önsegítő könyvet

Ez az önfejlesztő könyv egy frissítő a léleknek

Az önfejlesztő könyvek óriási segítséget nyújtanak a mindennapi életben. Ezt saját tapasztalatból mondom. Hiszen én is ember vagyok. Nekem is elmegy a kedvem néha. Ha történik valami kevésbé jó dolog, én is el tudok keseredni.

Ilyenkor nagyon sokat szokott segíteni egy-egy ilyen önsegítő könyv.

Ne kérdezd, melyik! 🙂

Rengeteg könyvem van. Annyi, de annyi, hogy a családomtól és a barátaimtól is folyton ezt hallgatom, állandóan ezen viccelődnek.

Pedig egy jó könyv egy lelki támasz!

Odamegyek a polcomhoz, a kezemre hagyatkozva leemelek egy könyvet, kinyitom valahol és elkezdem olvasni. Általában pont annál az üzenetnél vagy tanításnál nyílik ki, amire az adott helyzetben és pillanatban szükségem van.

Te próbáltad már?

Ha még nem, akkor nyugodtan lesd el tőlem ezt a módszert. Biztos vagyok benne, hogy neked is sokat fog segíteni.

Nem hittem volna, hogy önfejlesztő könyvet fogok írni

Gyerekkoromban az volt az egyik nagy álmom, hogy könyvet írjak. Idővel azonban félretettem ezt, mert más dolgok váltak fontossá. De ugye, milyen rafinált tud lenni a sors? Csak visszakormányozott a könyvíráshoz.

Az élet mindig hozza a dolgokat…

És szerintem ez csodálatos…

Szóval a lényeg: írtam egy könyvet. Neked. Segítségként. Hogy az úton tudj maradni. Hogy legyen valami, ami visszaránt az életbe, ha van egy rosszabb időszakod. Ami felfrissíti a lelkedet.

Ez a könyv egy mankó.

Ez oázis.

A címe: Hozd ki magadból a legjobb éned!

Mi motivált az írás során?

Több minden.

Elsősorban azért született meg a Hozd ki magadból a legjobb éned!, mert az ügyfeleim, a tanítványaim már évek óta rágják a fülemet, hogy írjak egy könyvet. Tehát azt is mondhatnám, hogy közkívánatra jelenik meg. 🙂 Ez volt a fő mozgatórugó.

Másodszor: sokan kérdeznek tőlem emailben, a Facebookon üzenetben, személyesen a tréningeken, tanfolyamokon. Így rengeteg tanácsot kiosztottam már az évek során, amelyeket most összeszedtem ebben a könyvben.

Mindemellett a fő motivációm, hogy segítsek…

Az oldalakon megosztott élettapasztalatok, az önfejlesztés során átélt, megérlelt tudás és érték keretbe foglalva egy nagyon jó vezető. Egy olyan segítség, amit bármikor leemelhetsz a polcról.

Akár kezdő önfejlesztőként…

Akár haladóként…

 

 

Mi mindent fog adni Neked ez az önsegítő könyv?

Elméleti tudást.

Mindennapi tapasztalatot.

Inspirációt.

Motivációt.

Miért?

Mert nehéz az úton maradni a hétköznapokban. Gondolj csak bele! Elmész egy tanfolyamra vagy végigcsinálsz egy tréninget, és úgy érzed, szárnyalsz. Aztán az energia elkezd alábbhagyni. Jönnek a rohanós reggelek, tanulás a gyerekekkel, a munkahelyi stressz és hirtelen elvész a lendület.

Ezt néha én is tapasztalom magamon…

Te is érted, miről beszélek.

Jönnek a keserű pillanatok, a motiválatlanság, a dühkitörések, a fáradtság, egy újabb kedvtelen reggel és még sorolhatnám.

Ilyenkor nagyon jól tud jönni egy önfejlesztő könyv.

Egy valódi hasznos segítség.

Mint például a Hozd ki magadból a legjobb éned!

Mit találsz ebben az önfejlesztő könyvben?

Konkrét gyakorlatokat, példákat, eseteket, a saját felismeréseim, elméleti tudást, új nézőpontot és egy komplett szemléletmódváltást. Tökéletes választás kezdőknek, ugyanakkor egy haladó önfejlesztő is kiveheti belőle a részét egy rövid gondolat, egy többsoros inspiráció vagy egy motiváló fejezet formájában.

 

 

És ez még nem minden…

A könyv lesz az alapja egy önfejlesztő közösség megszületésének. Ez a VIP közösség egy online támogatási rendszer, egy önfejlesztési forma lesz. Ha van egy könyv, ami ugródeszkát jelent, mellette pedig van egy aktív közösség, ahol támogatásra lelsz, akkor megállíthatatlan leszel!

Az én polcomon is sorakoznak olyan könyvek, amelyek sokat tudnak adni az életem egy-egy pontján. Szeretném, ha a te polcodon az Hozd ki magadból a legjobb éned!  lenne az, amely átsegít, átlök bizonyos élethelyzeteken.

Szeretném, ha azt éreznéd, hogy nem vagy egyedül.

A Hozd ki magadból a legjobb éned!  novemberben fog megjelenni. Szeretnél az elsők között hozzájutni? Akkor kattints IDE és rendeld elő!  Az első 20 megrendelő önfejlesztő ajándékcsomagot kap!

Szeretettel,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Kíváncsi vagy, hogyan gyorsíthatod meg a személyiségfejlesztést?

Theta Healing haladó tanfolyam a személyiségfejlesztéshez

Kíváncsi vagy, hogyan gyorsíthatod meg a személyiségfejlesztést?

Ha csak egyetlen tanácsot fogadsz meg az életben, ez legyen az: indulj el a személyiségfejlesztés útján!

Egy új élet – ezt nyerheted meg vele.

Ezért írtam meg ezt a bejegyzést. Hogy megmutassam, mit profitálhatsz a Theta Healing alap- és haladó tanfolyamból és hogy bevezethesselek a meditáció fényes és csillogó világába.

Készen állsz?

Gyerünk!

 

Mi a különböség az alap- és a haladó tanfolyam között?

Ahogy a Theta Healing alaptanfolyam nevében is benne van, ennek során tényleg az alapokat fogjuk megtanulni. Ez a meditáció theta-agyhullámban történik; egy olyan speciális technika, amely jelenleg a leghatékonyabb a világon.

Theta-agyhullámban megnyílik a tudatalatti, amelyet így tudatosan vizsgálhatunk és tisztíthatunk meg. Már az orvosok is bebizonyították, hogy theta-agyhullámban lenni gyógyító hatású. Amerikában és Japánban már a kórházakban is használják, illetve egyre több országban támogatja a TB.

 

Az alaptanfolyam a személyiségfejlesztés előszobája

Az alaptanfolyam olyan, mint amikor kinyitunk egy bejárati ajtót és átlépjük a küszöböt. Megérkeztünk az előszobába, de még nem mozdultunk semerre. Aztán elindulunk a kis folyosón, amikor a haladó tanfolyamra jelentkezünk, végül ennek köszönhetően belépünk a nagyszobába.

Meddig érdemes elmenned?

Ameddig TE SZERETNÉL.

Szeretnél otthon is meditálni? Oldani a blokkokat, tisztítani a hitrendszereket? Akkor az alaptanfolyamot javaslom. Ugyanakkor, ha szeretnél ügyesebbé válni, másoknak segíteni, esetleg hivatásszerűen konzulenssé válni, akkor érdemes jönnöd a haladóra is.

Vagyis: annyit veszel ki belőle, amennyit szeretnél.

Én azonban azt látom, hogy azok profitálják a legtöbbet, azok fejlődnek ugrásszerűen, akik rövidebb idő alatt végzik el az alap- és a haladó tanfolyamot egymás után. Tehát, ha a kettő között nem telik el egy vagy annál több év.

Pontosan azért, mert nem volt ideje elfelejteni, nem csappant le az energetika, nem indult be a félelem attól, hogy mennyit felejtett és milyen keveset meditált az elmúlt hónapok során.

 

El lehet felejteni a Theta Healing meditációt?

Tudatosan igen…

Ám ez sokkal többről szól.

Mondok egy történetet, hogy megértsd.

Volt olyan ügyfelem, aki elvégezte az alaptanfolyamot, viszont utána egyszer nem vette elő a munkafüzetet, már nem is volt meg neki és semmire nem emlékezett. Mégis felhívott, hogy jönne a haladóra. Pedig már a meditáció szövegét sem tudta…

Viszont nem a szöveg a lényeg, hanem az energetika!

Mondtam neki: higgye el, hogy az első szünet után minden vissza fog jönni és így is lett. Szóval, ha te is ettől félsz, akkor hadd nyugtassalak meg, hogy nem kell. 🙂

Minden visszajön…

 

Személyiségfejlesztés 2.0, vagyis miről szól a Theta Healing haladó tanfolyam?

Mondok még egy hasonlatot…

Az alaptanfolyam az általános iskola, a haladó az érettségi, majd ezzel nyílik meg a lehetőségek tárháza. Innen mehetsz tovább elvégezni az összes többi tanfolyamot, mint a Game of Life, a Dig Deepert, az Intuitív Anatómia, a You and Your Inner Circle és még sorolhatnám. Ez alól csak a Szivárványgyermek tanfolyam a kivétel, mert ez nem igényel előképzettséget.

A haladó azért fontos, mert ott kapod meg azt az energetikát, amelynek segítségével bármit el tudsz érni. Meglátod, melyek azok a negatív érzések, amelyeken érdemes dolgozni. Átvesszük a különböző síkokat mind elméletben, mind gyakorlatban.

Végre rendszerben kezded el látni az egészet.

Önmagadat emberszinten.

Mindent világszinten.

Egy újfajta szemléletet ad, egy olyan nézőpontot, amelynek köszönhetően végre megértesz mindent. Hogy mi miért történik? Miért úgy vannak a dolgok, ahogy? Mi a célja az életnek? Mi a te célod ebben az életben?

Sorolhatnám…

Számos olyan 40-50 év közötti nő és férfi jön hozzám, akik még mindig keresik a miértjüket. Keresik az életük értelmét. Meg vannak rekedve. Aztán eljönnek, itt vannak egy hétvégén és megváltozik az egész életük.

 

Mit kapsz a haladó tanfolyamon?

A legnagyobb lehetőséget…

Csak így tudom összefoglalni.

Megtalálhatod a célodat, az életed értelmét, és nem kell többé céltalanul tengened-lengened évtizedeken át.

Kapsz egy új hivatást. Hiszen a haladó tanfolyammal már nemcsak magadon, hanem másokkal is dolgozhatsz. Több olyan embert ismerek, aki otthagyta a régi állását és konzulens lett.

A Theta Healing egy életcél lehet.

Persze vannak szabályok, hiszen egy másik ember lelkével dolgozol. Ez egy komoly felelősség. Ezért van szükség a haladó tanfolyamra ahhoz, hogy hivatásszerűen csinálhasd. Elmondom a tapasztalataimat, az eseteimet, megmutatom, mire figyelj. Sokkal könnyebb dolgod lesz így konzulensként.

Éveket és negatív tapasztalatokat tudsz spórolni ezáltal…

 

A legnagyobb erő: a közösség

Elképesztő, micsoda közösség alakul itt ki!

Barátságok születnek, támogatópartnerek találnak egymásra, összejárnak és együtt dolgoznak a blokkokon, megbeszélik a tapasztalataikat. Sokan csak egy-egy tanfolyamon találkoznak, aztán amikor újra összefutnak nálam, úgy köszöntik egymást, mint régi barátok.

És persze én is próbálom különlegessé tenni.

Fontosnak tartom levenni a szemellenzőt és meglátni, hogy van más út. Van másféle lehetőség is az élet megélésére.

Innen mindig plusszal mennek el az emberek.

Én vallom.

Ők pedig visszacsatolják.

Ezzel egy új életet tudnak adni maguknak, hiszen 15-20 év spirituális tudása van benne ebben a tanfolyamban. Ráadásul ennek köszönhetően a szűkebb vagy tágabb környezetednek is tudsz segíteni.

Én úgy gondolom: ahhoz, hogy egy jó életet tudjunk magunknak felépíteni, egy alap- és egy haladó tanfolyam a kezdő lépés. Ezért kívánok neked sok sikert és kitartást az önmunkához! Az, ahogy most éled az életedet, nincs kőbe vésve. Tudd, hogy dönthetsz másképp!

Csatlakozz hozzánk a következő Theta Healing haladó tanfolyamra és lépj szintet a theta tudásodban!

Ne maradj le Dig Deeper, vagyis az Áss mélyebbre! tanfolyamról!

Válj magabiztosabb konzulenssé!

 

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat  találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Ha ezt nem teszed meg, könnyen férfias nővé válhatsz

Ahhoz, hogy szárnyalni tudj,meg kell találnod önmagadban a női energiákat.

Ha ezt nem teszed meg, könnyen férfias nővé válhatsz

 

Globális probléma a férfias nők-jelenség.

Biztosan számodra is ismerős az állandó ingerültség és a stressz állapota. Folyton azt érzed, hogy lemerültél, nem tudsz pihenni és majd’ felrobbansz. Szívesen kiabálsz másokkal, hogy levezesd a feszültséget, meg sem látod, kin gázolsz át.

Akár családanya vagy…

Akár vállalkozónő…

Akár alkalmazottként dolgozol…

Ilyen pasis nőnek lenni. Ilyen hírből sem ismerni a nőiességet. Ilyen az, amikor egy nő nem érzi jól magát a bőrében, ám fogalma sincs, mi lehet a gond. Eszébe sem jut, hogy talán nem önazonos: neme és lelke szerint nő, mégis férfiként viselkedik, férfienergiák veszik körül.

Számtalan blogcikket írtam már nőiesség témában…

Nem győzöm hangsúlyozni: meg kell lelned önmagadban a női energiákat ahhoz, hogy az életed minden területén szárnyalni tudj! Enélkül nem, vagy csak nagyon nehezen fog menni.

Én ennek tudatában úgy látom, megéri az önmunka…

… és a bejegyzés végre te is így fogod látni.

 

Férfias nőből nőies nő – hol kezdd?

Ha egy ideje követsz már engem, akkor tudod, hogy szeretem a saját vagy ügyfeleim példáin keresztül átadni a tudást és a tanulságot. Most is ezt fogom tenni, mert úgy vettem észre a visszajelzéseitek alapján, hogy ez jól működik.

És persze azért is osztom meg ezeket a történeteket, hogy ne érezd magadat egyedül a problémával…

Képzeld, a mai napig szükségem van a folyamatos önmunkára, hogy megőrizzem a nőiességemet. Sokat dolgoztam magamon az elmúlt években, párhuzamosan a családi és társadalmi elvárásokkal – az én tudatalattimban ezek masszívan jelen voltak.

Tehát kell a befektetett idő és energia.

Ugyanakkor tudnod kell: nincs megállás.

 

A mai napig elő szoktak jönni olyan témák, amelyek a nőiességemhez kapcsolódnak. Például, ha látok egy esetet, ami felkavar, vagy ha netán kapok egy beszólást csak azért, mert nő vagyok. Olyankor leülök és kidolgozom az adott problémát.

Ez nem azt jelenti, hogy valami rosszul csináltam volna eddig.

Ha te tapasztalod ezt, nem jelenti, hogy te is rosszul csináltál valamit eddig…

Egyszerűen: ilyen az élet.

Folyamatosan tanulunk.

Szóval, ha el akarsz kezdeni a nőiességeden dolgozni, akkor először ezzel a néhány alapinformációval legyél tisztában. Ne siettesd magadat, mert nincs cél, ahová befuthatnál. Lesznek olyan sérelmek vagy traumák, amelyek csak később fognak a felszínre kerülni.

Ez így van rendjén.

 

Nőiesség témában a következő hitrendszereket ástam ki

Szintén tanulságként osztom meg veled azt a néhány témát, amit az önmunka és az önfejlesztés során dolgoztam ki magamból. Ezek mind-mind negatív hatással voltak a nőiességemre. Talán neked is ismerős lesz néhány hitrendszer, amin elkezdhetsz dolgozni.

„Nőként nem lehetek sikeres.”

„Női vállalkozóként nem lehetek sikeres.”

„Nőként nem tudok sikeres céget építeni.”

„A nőnek a konyhában a helye.”

„A nő csak a párkapcsolatában tud kiteljesedni.”

„A nő csak gyerekszülésre van.”

„Sosem fogom tudni egyensúlyba hozni a munkát és a magánéletet.”

„Ha cégem vagy vállalkozásom van, nem lehet családom.”

„Ha sikeres cégem van, akkor nem fér bele, hogy gyerekem legyen.”

Bennem ezek a gondolatiságok tomboltak elsősorban. Ezek közül persze egyik sem igaz, mégis sokáig hagytam, hogy irányítsanak.

 

Milyen alapvető lépéseket kell megtenned a nőiesség felé?

 

1. Fontos az emberismeret

Ránk, magyarokra, rendkívül jellemző, hogy szeretünk belemászni a másik életébe. Ezt talán te is észrevetted magadon. Sokan nem tudják tartani sem a tiszteletet, sem a határokat. Nőként azonban még több mindent el kell szenvednünk ezen a téren.

Ez nehéz…

Ugyanakkor, ha megismered az embereket, ha meglátod, hogy akik nem tartják a határokat, azok általában boldogtalanok, rá fogsz jönni, miért csinálják azt, amit. Ha ez sikerül, nem fog többé bosszantani egy-egy beszólás.

Mert érteni fogod, mi áll valójában mögötte.

Rájössz: mivel nem épít, felesleges foglalkozni vele.

 

2. Meg kell tanulni nemet mondani

A határok felállítása fontos. Persze ezt kedvesen és finoman, ám határozottan is meg lehet tenni. Vagyis elsősorban nőként és nem férfiként.

Tudod, mire figyeltem fel a saját nőiességemmel kapcsolatban?

Mióta rendbe tettem ezt magamban, azóta minden életterületem rendben van. A nőiesség mindenre hatást gyakorol. Szóval, ha te gyorsabban akarsz haladni az életben, akkor éld meg a NŐT!

Amint rálelsz a női energiádra, meg sem kell majd szólalnod… mindenki érezni fogja a kisugárzásodon, hogy egy színtiszta, magabiztos nővel van dolga. Meg fogják látni az erőt és egyszerűen minden jól megy majd.

 

3. Tiszteld magadat!

A nők nem tisztelik magukat.

Ez a gond.

A másik pedig, hogy nincsenek tisztában az alapvető etikettel és női viselkedéssel. Én annak idején Görög Ibolyánál tanultam és hihetetlenül hálás vagyok neki. Ezeknek az alapvető dolgoknak a megtanulása tiszteletet ébreszt.

Másrészt: tisztelni fogod magadat és másokat is.

 

4. Ne fogyj el!

Mire erre a tanításra rájöttem, nekem is végig kellett mennem egy hosszú folyamaton. Én folyton adok. A munkám is erről szól. Meg alapvetően ilyen személyiség is vagyok. Ezért meg kellett tanulnom meghúzni egy határt.

Mert, ha folyton csak adok, el fogok fogyni. Vagyis: kell az énidő, kell a feltöltődés. Ezt tanácsolom Neked is! Szakíts időt magadra, különben el fogsz fogyni!

És milyen a nő, aki lemerül?

Férfias…

Ha kimerült vagy, ideges leszel és átmész férfiba.

Erre mindenkinek oda kellene figyelnie. Sajnos azonban felgyorsult a világ, van egy csomó feladat és nem juthat idő mindenre. Vagy mégis? Meg kell tanulni priorizálni, beosztani az időt és fejleszteni az önismeretet.

Hiszen csak akkor fogsz tudni töltődni, ha tudod, mi tölt fel!

Engem például a természet. Imádok sétálni, jókat enni, pihenni, olvasni, tanulni, a családommal lenni, a barátokkal lenni, utazni. Ezekre mindig szakítok időt, mert ha nem teszem, én is ugyanúgy lemerülnék és átmennék férfiba, mint bárki más.

 

Megéri nőies nőnek lenni, mert…

Minden jobb így.

Egyszerűen csak így van.

Én a saját bőrömön tapasztaltam meg ezt a változást. Amint rendbe tettem a nőiességet, amint megtaláltam a belső női energiákat, egyszerűen minden beindult körülöttem. Minden úgy alakult, ahogy szerettem volna és villámsebességgel kezdtem el fejlődni.

Miért?

Mert végre megleltem az összhangot.

Nem volt bennem harc a női lét és a férfias energiák között. Nem szenvedtem az önazonosság hiánya miatt. Helyreállt bennem a rend, a női minőség és a dolgok csak… megtörténtek. Úgy, ahogy én szerettem volna.

Ezért kívánok Neked sok erőt és kitartást az önmunkához.

Gyere, csatlakozz hozzánk a Nőiesség tréningre , amelyet december 7. és 8. között tartunk a Kolozsi Mariann Tréningközpontban. Mindenképp ajánlom, ha nem tudod, hogyan legyél igazi nő, ha párkapcsolati vagy nőgyógyászati problémáid vannak vagy ha egyszerűen szeretnél fejlődni – a magán- vagy az üzleti élet terén.

 

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Hol rontja el a legtöbb vállalkozónő?

Akadályok

Hol rontja el a legtöbb vállalkozónő?

Sok vállalkozónő esik bele abba a hibába, hogy azt hiszi, csettintésre jönnek az eredmények. A fejébe veszi, hogy segíteni akar másokon vagy mindössze be akarja indítani a bizniszét, hogy ebből gazdagodjon meg, de itt véget is ér a történet.

Nem jönnek az ügyfelek…

Nincs bevétel…

Nem mozdul semerre a vállalkozás…

Azt kérdezik: miért?

Több oka is lehet annak, hogy nem sikerül – és ezt leginkább az alapoknál, illetve azok hiányánál kell keresni.

 

Háromgyerekes anyukából vállalkozónő

Viki esete nem egyedi. Pont ezért tudom a története elmesélésével olyan jól láttatni, hol hibáznak a vállalkozók és vállalkozónők.

A háromgyermekes édesanya elvégezte az alap-, majd a haladó tanfolyamot és úgy döntött: Theta Healing konzulens lesz. Csináltatott magának weboldalt, beleölt egy csomó pénzt és… nem történt semmi.

Nem jöttek az ügyfelek…

Nem volt bevétele…

Egyszerűen nem ment…

Miért?

 

Mi akadályozta Vikit?

Kezdjük azzal, hogy nem volt meg sem a kellő tudás, sem a kellő tapasztalat, amivel elindulhatott volna. Egy alap- és egy haladó Theta Healing tanfolyam elvégzésétől még nem lesz profi konzulens – de jó sem!

Viki úgy volt vele, hogy ha kész a weboldal, ha kiírja, hogy márpedig ő konzulens, akkor ömleni fognak az ügyfelek. Csakhogy ez nem így működik. Látható, hogy már az elején szükséges lett volna egy gondolkodásmódbeli változás.

De menjünk tovább…

Vikinél önbizalomszint?

Vállalkozó ismeretek?

Pénzügyi ismeretek?

Mind mínuszban…

A gyermekei miatt valójában nem is volt ideje a vállalkozásra, a párkapcsolata sem támogatta, sőt még céget sem alapított, feketén akarta csinálni a bizniszét. Tehát egy olyan közegből akart sikeres lenni, ami egyáltalán nem támogatta a sikert.

Megmondtam neki: először el kell gondolkodni, akarja-e egyáltalán ezt az egészet.

Ha akarja, akkor minden területet RENDBE KELL TENNI.

 

 

 

A vállalkozni vágyók nem gondolják át…

Rendszeresen dolgozom vállalkozókkal – nőkkel és férfiakkal egyaránt. Tapasztalatból tudom, hogy Viki esete gyakoribb, mint hinnéd. Az embereknek nincsenek meg az alapok: az önbizalom, az önismeret, a bőséggel való kapcsolat, vállalkozói ismeretek, pénzügyi ismeretek, tapasztalat és még sorolhatnám.

Ennek fényében hiába akarsz te egymillió forintot keresni havonta, ha van benned egy limitáló hitrendszer, ami azt mondja: havi 200 000, sem több, sem kevesebb. Így sosem lesz belőle egymillió. Vagyis: legalább két-három hónapig dolgozni kellene a bőségen, hogy ezek a negatív beidegződések rendbe legyenek téve.

Vikinél is voltak bőségblokkok, amelyeket elkezdtünk rendbe rakni az egyéni konzultációk során. Amióta együtt dolgozunk, elkezdtek csordogálni az ügyfelek. De még most sem vagyunk ott, ahol ő lenni szeretne.

Még messze a cél, de legalább Viki már látja, hogy ez egy folyamat…

Nem csettintésre lesz belőle jó szakember…

Nem egy másodperc törtrésze alatt, a semmiből indul be egy vállalkozás…

 

Kell az önbizalom és az önismeret

Enélkül nem fog menni.

De a bőségblokkok kioldása is alap.

Rendszeresen jönnek hozzám vállalkozók, segítők, multisok, tanárnők, kozmetikusok és még sorolhatnám, mert széles a paletta, azzal, hogy több bevételt vagy szabadidőt szeretnének. Mindkét esetben az önértékelésen és az önbizalmon szoktunk dolgozni.

Ahogy lépésről lépésre haladunk, úgy változik meg az egész életük minősége és nő folyamatosan a bevételük. Mert kioldjuk a bőségblokkokat, amelyek főként generációs és társadalmi szinten vannak jelen és akadályozzák őket.

Volt olyan ügyfelem, aki tízmillió forint plusz bevételt csinált magának, mert rendszeresen járt hozzám és ezeken a blokkokon dolgoztunk. Továbbá volt olyan marketinges ügyfelem is, aki azt mondta, hogy nélkülem nem tudja, hol lenne… de hogy nem lenne sikeres, az is biztos. Nála is az önbizalom és az önismeret fejlesztésén dolgoztunk.

Ám van még valami, amit megfigyeltem a vállalkozóknál…

Mivel tudják, hova akarnak eljutni, sokkal jobban és kitartóbban dolgoznak magukon. Beleteszik a munkát, mert látják maguk előtt a célt és tapasztalják az eredményeket. A változás pedig mind az életükben, mind a pénzügyeikben megfigyelhető.

 

 

Tedd rendbe az alapokat!

Ha csak egyetlen tanácsot adhatnék, ez lenne az. Első körben kezdj el az önismerettel és az önbizalommal foglalkozni: ismerd meg az erősségeidet, a gyengeségeidet, a képességeidet és tornászd fel az önértékelésedet, amennyire csak tudod.

Közben fektess időt a bőségbe is. Találd meg azokat a blokkokat, szólásokat, amelyeket gyakran hallottál gyermekként. Ezek a mai napig akadályoznak. Például: Nincs kolbászból a kerítés. Mindenért keményen meg kell dolgozni. A pénz nem a fán terem stb.

Éppen ezért tartom fontosnak, hogy foglalkozzunk a generációs és társadalmi szinten átvett bőség blokkok oldásával.

November 16. és 17. között lesz Bőség Tanfolyam  a Kolozsi Mariann Tréningközpontban. Gyere el! Várunk szeretettel.

Nekem is ezután a tanfolyam után indult el a minden és engedtem be az életembe a bőséget minden szinten. Ez 2013-ban volt, azóta folyamatosan haladok előre és lépek egyre magasabb szintekre a bőség megtapasztalásában az élet minden területén. Itt az idő, most rajtad a sor!

Ha pedig a vállalkozásodat szeretnéd felvirágoztatni vagy egy szabadabb és gazdagabb életet megteremteni magadnak, akkor kezdj el tájékozódni a vállalkozói lét iránt.

Hogyan lehetsz egyéni vállalkozó?
Hogyan lehet céged?
Megvan a szükséges tapasztalat, amivel el tudsz indulni?
Hogyan tudod még inkább fejleszteni magadat?
Van már mentorod?
Tagja vagy támogató közösségeknek?
Hogy állsz a marketinggel, a vállalkozói ismeretekkel és az eladással?

Ezek olyan kérdések, amelyekkel már el fogsz tudni indulni…

És ha kitartó leszel, a vállalkozásod virágozni fog!

Hamarosan indul egy online közösség a témában, ahol rengeteg segítséget, erőt és támogatást kaphatsz, és mindannyiunknak közös célunk lesz: egy boldogabb, szabadabb, gazdagabb élet megteremtése önmagunk és családunk számára.

Ezért kívánok Neked sok erőt és kitartást az önmunkához!

 

Szeretettel várlak bármelyik Neked tetsző tanfolyamomon,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat  találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás