fbpx

Hogyan válhatsz hiteles konzulenssé?

A hiteles konzulensnek van tapasztalata

Ahhoz, hogy valaki hiteles konzulens, coach vagy segítő lehessen, évek munkájára van szükség. Ez nem egy instant dolog, nem egyik napról a másikra történik meg.

A hitelességhez elengedhetetlen:

  • a jó önismeret,
  • az erős önbizalom,
  • önbecsülés,
  • a jó kommunikációs készség,
  • az emberismeret,
  • a szakmai ismeretek,
  • személyiségfejlesztés,
  • vállalkozói alapismeretek.

Azok a segítők, akik ezekre a pontokra odafigyelnek, jobb szakemberekké válnak. Úgyhogy, ha hosszú távon sikeres szeretnél lenni, neked is ezt javaslom. Igen, ez munkával jár és nem lehet megúszni.

Ezért kell eldönteni, mit szeretnél: segítő lenni vagy hagyni az egészet.

A hiteles konzulensnek van tapasztalata

Vannak olyan tanfolyamok, amiket pár nap vagy egy-két hétvége alatt el lehet végezni. Ez rendben is van. Nyugodtan elvégezheted. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy szakembernek nevezd ki magadat.

Főleg, ha még csak most kezdtél el magaddal, az önismereteddel foglalkozni. Ez is idő. Ennek is meg kell adni a teret.

Tehát egy-két gyorstalpaló után még nem lesz tapasztalatod. Először végig kell menned neked is az önismeret útján, dolgoznod kell a személyiségfejlesztésen, plusz a szakmai tudásodat is érdemes kiegészíteni.

Arról nem beszélve, hogy ez is egy folyamat. És bizony a folyamatok során jöhetnek kudarcok, nehézségek, amiket, ha megtapasztalsz, dolgozol vele, akkor sokkal érettebb és mélyebb személyiség leszel.

Az a célom, hogy minél több hiteles és jó szakember legyen az országban.

Az ügyfelek döntik el a hitelességedet

Kevés, ha csak elméleti szakember vagy. Azzal, hogy elvégeztél egy tanfolyamot, elolvastál néhány könyvet és megnéztél néhány videót az interneten, nem leszel specialista. És ezek a dolgok nagyon hamar kiderülnek. Az ügyfelek rá fognak jönni…

Sokan jönnek hozzám ajánlással. Többen mondták már azt is, hogy: volt egy megérzésem, hogy hozzád jöjjek. Ezt teszi a hitelesség. Hogy ajánlanak másoknak. Hogy az emberek ráéreznek, hogy jó vagy.

Nem akkor vagy kiváló szakember, ha azt állítod magadról. Akkor vagy jó, ha az ügyfeleid sikereket érnek el, eredményes az életük, változik az életük, javul az életminőségük és ők mondják ki, hogy jó veled együtt dolgozni.

Az igazán jó konzulens bárkivel képes együtt dolgozni

Sokfélék vagyunk. Mindenki más személyiségtípus. Az igazán jó konzulens azonban bárkivel képes együtt dolgozni, mert megvan hozzá a szükséges emberismerete. Ez is egy tudás. Ezt én tanítom is a Life Coaching tanfolyamon és a Konzulens képzésen.

Ahogy említettem a bevezetőben is: nagyon fontos a személyiségismeret. Ugyanúgy el kell sajátítanod és meg kell tanulnod, mint a szakma többi területét. Utána tudod csak átültetni a használatát a gyakorlatba.

Számít, mennyit képzed magad

Gondolj bele! Mennél olyan szakemberhez, aki 5-10 éve megcsinálta az alapképzést és azóta nem volt továbbképzésen? Számomra ő nem lesz hiteles szakember. De ez az én mércém, lehet, hogy te másképp gondolod.

Én például minden évben továbbképzem magamat, mert a világ folyamatosan és gyorsan változik. Vegyük például a coachingot: egy év alatt több irányzata is kialakult, és ha nem veszed fel a versenyt, akkor lemaradsz.

Folyamatosan jönnek az új technikák, az új eszközök, amiket meg kell ismerni, ki kell próbálni, saját élményeket kell szerezni.

Az igazán jó konzulens bárkivel képes együtt dolgozni

Merj segítséget kérni

Hiába vagy szakember, neked is lehetnek olyan problémáid, amikre nem látsz rá. Ez teljesen természetes. Ugyanakkor ismerd fel és merj segítséget kérni. Én is szoktam, ez teljesen természetes.

A másik pedig az, hogy mindannyian specialisták vagyunk, egy-egy területen vagyunk kiemelkedők. Tehát, ha van olyan terület, ahol fejlődnöd kell, igenis menj el egy egyéni konzultációra egy specialistához, végezz el egy új tanfolyamot stb.

Fejlődj!

Tudnod kell, hogyan vezesd a vállalkozásod

Több olyan szakemberrel is találkoztam már az évek során, akik még nullára sem jöttek ki anyagilag a hónap végén. Mi volt az oka? Az, hogy nem tudták jól működtetni a vállalkozásukat. Ezt is meg kell tanulni. Hiszen hiába vagy jó szakember, ha nem értesz a marketinghez, a pénzügyekhez, a vállalkozásod vezetéséhez.

Ha nem fektetsz elég hangsúlyt arra, hogy megtanuld, el fogsz vérezni. Sőt, sokan el sem tudnak indulni emiatt. A Konzulens képzésen erre is ki fogunk térni: lesznek alapvető vállalkozói és marketinges ismeretek.

A hitelesség záloga

Azt ajánlom tűzz ki egy célt, aztán nézd meg, mi kell hozzá. Ha a nulláról indulsz, mi lesz az első tanfolyam, amit el kell végezned? Mi lesz a következő? Milyen további képzéseket kell még betervezned?

Legyen egy terved!

Ha csak úgy terv nélkül beleugrasz ebbe az egészbe és várod a csodát, nem fog sikerülni. Ugyanúgy meg kell tervezni a lépéseket, mint az önképzésnél. Kötelezd el magadat a folyamatos fejlődés mellett és válj hiteles szakemberré!

Ebben foglak segíteni a Konzulens képzés során.

Az a célom, hogy minél több hiteles és jó szakember legyen az országban. Tartozz te is közéjük! Csatlakozz hozzánk a Konzulens képzésen és állítsd gyorsítósávra a szakmai fejlődésedet segítőként.

Várlak szeretettel!

Legyen gyönyörű napod,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

7 hiba, amit a legtöbb konzulens elkövet. Ismerős?

7 hiba, amit a legtöbb konzulens elkövet.

A mögöttem álló években számtalan konzulenssel és coach-csal dolgoztam együtt. Azért kerestek meg, mert adódott az életükben és a vállalkozásukban olyan probléma, amelyet egyedül nem tudtak megoldani.

A konzultációk során fény derült azokra a hibákra, amelyek folyton ismétlődtek náluk, segítőknél. Ezeket gyűjtöttem össze neked egy csokorba, hogy láthasd: ez a szakma sokkal nagyobb alázatot és tiszteletet érdemel, mint gondolnád.

Te hány hibánál ismersz magadra?

Erre a kérdésre mindenképp válaszolj ÖNMAGADNAK a bejegyzés végén. Hiszen, ha több pontnál is azt mondod, hogy: hűha, ez mintha rólam szólna! Akkor bizony sok feladat áll még előtted, hogy hiteles konzulens vagy coach lehess.

1. Nincs tapasztalatod

Sokan úgy lesznek konzulensek vagy coach-ok, hogy megtetszik nekik a szakma. Egy új hivatás reményében elmennek egy tanfolyamra, elolvasnak néhány könyvet és szakembernek nevezik magukat.

Holott valójában se tapasztalatuk, se kellő tudásuk nincsen. Egy alap és egy haladó Theta Healing tanfolyammal nem lehet jó konzulenssé válni. Ez még csak a kezdet. A küszöb. Nagyon sokat kell fejlődni és tanulni ahhoz, hogy az emberek lelkével foglalkozhass.

Ez felelősség!

Gondolj bele egy pillanatra! Te elmennél olyan orvoshoz, aki nem hat évig járt egyetemre, csak elvégzett egy hathetes gyorstalpalót és azt ígéri, hogy komplikáció nélkül műti ki a vesédet? Hinnél neki?

Igenis rá kell szánni az időt! Ha az fél év, akkor annyit. Ha egy vagy két év, akkor pedig annyit. Különben jönnek majd a problémák, amikkel nem tudsz mit kezdeni, amik kellemetlenül érintenek.

„Összebalhéztam egy ügyféllel…”

„Egójátszma volt terápia helyett.”

„Elégedetlenkedik az ügyfél.”

Senkinek nem kívánom, hogy ezt megtapasztalja. Hiszen ez nemcsak az ügyfélnek rossz, hanem a segítőnek is.

A konzulensi szakmához alázat, tisztelet, emberszeretet és kedvesség kell.

2. Nincs önbizalmad

Az egyik véglet, amikor valaki azt gondolja, hogy ő egy alapképzéssel kiváló szakember lehet. A másik végleg pedig, amikor egy valóban kiváló szakember nem hisz magában. Mindkettő hiba.

Mire van szükséged?

Önfejlesztés, önismeret mélyítés – ezeket kell elővenni, mert ha nem teszed rendbe, akkor nem leszel hiteles. Ha megy hozzád valaki, és azt látja, hogy félsz tőle, vagy nem vagy biztos magadban, akkor elveszted a bizalmát.

3. Csak a pénzért akarsz segítő lenni

Nem az életfeladatodat követed, hanem a pénz illatát. Nagyon sok ilyen emberrel találkoztam. Volt olyan, aki a Theta Healing alaptanfolyam első szünetében kijelentette, hogy ő ezzel akar foglalkozni. Pedig ekkor még gőze sincs a módszerről, mert nem látja a teljes képet.

Ám hiába vette a fejébe, ha neki nem az az útja, akkor nem fog összejönni. Hiába akarja izomból, meg egóból működtetni a vállalkozását, nem fog menni! Így is lett egyébként. Nem lett belőle konzulens.

Arról nem beszélve, hogy akkora egója volt, amivel képtelenség kapcsolódni az emberekhez. Ő erre a munkára nem volt alkalmas. A konzulensi szakmához alázat, tisztelet, emberszeretet és kedvesség kell. De nemcsak a konzulensi szakmához, hanem minden segítő foglalkozáshoz.

Ez az alap.

Ha ez valakiben nincs meg minimális szinten, akkor nem fog működni. Ha nem vagy jó ember, akkor nem tudsz jó konzulens lenni. Belőled táplálkozik a szakmai tudásod. Nem tudod ezt kettéválasztani. Amilyen ember vagy, olyan konzulens tudsz csak lenni.

Ráadásul energiával dolgozunk. Az emberek érzik az energiát, meg se kell szólalni, pontosan látják, milyen ember vagy…

4. Nem ismered a szabályokat

A coaching és a konzulensi szakmában is vannak alapszabályok és törvények. Ezeket be kell tartani. Nincs olyan, hogy:

„Majd megoldjuk okosba.”

„Úgyse derül ki.”

„Nálam másképp lesz.”

Nem! Mindent tisztán kell csinálni. Mindent rendesen kell csinálni. Egyrészt nyugodtan fogsz aludni, másrészt nem lesz takargatnivalód.

Nem tudod vezetni a vállalkozásodat konzulensként

5. Nem tudod, hogyan bánj az ügyféllel

Szükséges a személyiségfejlesztés, az emberismeret és az alapvető szabályok ismerete ahhoz, hogy jó segítő lehess. Ha valaki végigcsinálja a Life coaching tanfolyamot, pontosan fogja tudni, miről beszélek.

Mi a protokoll? Mi az etikett? Mi megengedett és mi nem az ügyféllel való kapcsolatban? Mi fér bele és mi nem? Rengeteg probléma van ebből. El tudod veszíteni a hitelességedet, az egész szakmai reputációdat, mindent kidobhatsz az ablakon egy rossz beszólásért, egy rossz üzenetért vagy bármiért.

6. Nem tudod vezetni a vállalkozásodat konzulensként

Tapasztalatból tudom, hogy a segítőknek nincs meg ez a tudás. Ezért lesz egy külön rész a Konzulens képzésben, ami pontosan erre épül.

Hogyan kell vállalkozást alapítani? Hogyan kell vállalkozást vezetni? Hogyan kell marketingezni? Hogyan kell rendbe tenni a könyvelést?

Iszonyat nagy tudáshiány van ezen a téren, pedig ez az üzlet alapja. Hiába vagy jó konzulens, ha nem tudod kifizetni a villanyszámlát…

7. Nem fejleszted a tudásod

Ha a szakmai tudásod nincs megalapozva, a bukás és a kudarc borítékolva van. Ha nem ismered az embereket, ott vernek át, ahol akarnak – konzulensként.

Pontosabban: ha nem ismered az emberi játszmákat, a kommunikáció típusait és szintjeit, ki leszel szolgáltatva az ügyfélnek.

Így biztosan nem fogsz tudni érdemben segíteni…

És arról még nem beszéltem, hogy a tudásod folyamatos fejlesztésével önmagadra is kell időt fordítanod. Ha neked rossz az életed, ha nem vagy elégedett, ha gondjaid vannak, és ezeket nem oldod meg, akkor ne akarj a másiknak segíteni.

Először a saját kertedet kell kigyomlálnod!

Szeretnél jó konzulens lenni? Megszerezni a szükséges tapasztalatokat és tudást? Másoknak érdemben segíteni? Akkor csatlakozz hozzánk a Konzulens képzésen, amely egy intenzív és gyakorlatorientált program.

Nem kell a saját károdon megtanulnod a szakma legfontosabb szabályait! Válj olyan konzulenssé, aki kellően alázatos, tiszteletteljes, ismeri a szabályokat, megvan a szükséges tudása, és valóban képes jobbá tenni az emberek életét.

Legyen gyönyörű napod,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

4+1 jel, hogy szűklátókörű vagy

Honnan tudod, hogy szűklátókörű vagy?

A szűklátókörűséggel az a baj, hogy pont az nem veszi észre, aki benne van. Sokakat persze nem is zavar, nem is érdekel a dolog, azonban vannak, akik szeretnének ezen és a gondolkodásmódjukon is változtatni.

Nekik szól ez a bejegyzés.

Szűklátókörűségeddel ugyanis nemcsak a körülötted élők életét tudod megkeseríteni, hanem a sajátodat is. Ezért, ha magadra ismersz a következő pontokban, mindenképp érdemes dolgoznod a témán.

Mi a gond a szűklátókörűséggel?

Egy szűklátókörű ember nem veszi észre a lehetőséget, nem látja, mi minden adatott meg a számára és nem is él vele. Mivel beszűkült, idővel megkeseredik, csalódott, fásult és negatív lesz.

Egy olyan emberré válik, aki nem értékeli az életet, aki azt gondolja, hogy egy szemernyi boldogságot sem kapott. Közben folyamatosan irigykedik, panaszkodik, ezzel a viselkedésével pedig lehúz más embereket.

Ha téged nem zavar, hogy netán így viselkedsz, akkor tulajdonképpen nincs gond. Éld azt az életet, amit eddig. Viszont, ha úgy gondolod, hogy nem akarsz boldogtalan, irigykedő és keserű lenni, akkor kezdj el foglalkozni a szűklátókörűséggel!

Mi a gond a szűklátókörűséggel?

Honnan tudod, hogy szűklátókörű vagy?

1. Nem változtatsz, nem tudsz változtatni

Van egy jól megszokott rutinod, amely 20-30 év alatt sem változott. Ezzel alapvetően nincsen baj, csak lehet, hogy egy csomó lehetőséget kihagysz és egy csomó mindent nem látsz meg az életben.

Vegyük például azt, hogy szeretnél utazni, de folyton azt kántálod, hogy nem lehet, meg milyen már Magyarország, nincs lehetősége az embereknek és egyebek. Közben meg folyamatosan ott vannak az akciók, a fapados járatok, tehát utazhatnál…

Csak akadályokat képzel magadban, elzárod magadat a lehetőségek elől, így konkréten nem látod meg, ha kopogtat.

2. Folyton csak irigykedsz

A szűklátókörű emberek folyton csak irigykednek másokra, ha ők megcsinálnak valamit vagy élnek egy lehetőséggel.

Jennifer Lopez Super Bowl fellépése tökéletes példa ide.

Hihetetlenül tisztelem ezt a nőt, mert szerintem elképesztő előadást csinált megint. Nyilván nem tudhatom, mennyit készült rá, de abban biztos vagyok, hogy nagy munka lehet benne; rengeteg idő és energia.

Arról nem beszélve, hogy 51 évesen nem mindenki néz ki így és ad elő ilyen műsort, mert ehhez kell azért a fizikai háttér és a koncentráció is.

És a lényeg: ahelyett, hogy tisztelnénk ezért – vannak, akik tisztelik is! – sokan elkezdik pocskondiázni. Hogy néz már ki. Ez hogy néz ki, az hogy néz ki. Nem is volt olyan jó. Sőt, egyáltalán nem volt az és még sorolhatnám.

Ahelyett, hogy sokan tényleg azt néznék, hogy ők 51 évesen lesznek-e olyan állapotban, hogy legalább két percet végigcsináljanak abból, amit ő előadott. Általában azok nem lennének képesek rá egyáltalán, akik fanyalognak.

Mert ők nem tudják értékelni a beletett munkát, időt és energiát…

3. „Neked könnyű!” – ez a bevett mondatod

Amikor valaki azt mondja, hogy neked könnyű, az biztosan szűklátókörű. Mivel nem látja, hogy a másiknak mennyi éve, mennyi energiája, kudarca, fájdalma vagy könnye van benne az eredményeiben.

Ott vannak az élsportolók vagy az olimpikonok. Egy-két éve hozzám jártak olimpikonok egyéni konzultációra, és hihetetlen történeteket meséltek. Sokan belőlük csak azt látják, hogy arany- vagy ezüstérmet nyertek.

Úgy vannak vele, hogy ha nyertek, akkor oké, ha meg nem, akkor szidják őket. De senki nem látja azt a 20-25 évet, amit beletettek 5 éves koruktól kezdve.

Te képes vagy meglátni?

A szűklátókörű emberek folyton csak irigykednek másokra

4. Ha azt gondolod, hogy te már készen vagy

A 21. században, aki megáll, az kimarad. Élethosszig tartó tanulás van. Én januárban is több képzésen voltam, februárban kettőre megyek. Nem ülök a babérjaimon és várom a csodát, hanem lépkedek tovább előre.

Viszont, ha valaki azt képzeli magáról, hogy ő készen van, akkor biztosan szűklátókörű. „Ugyan nekem mi újat tudnának még mondani?” – Ismerős ez a mondat? Vagy: „Én már mi újat tudnék tanulni ugyan…?”

+1 Ellenőrző kérdések

Összeszedtem neked még néhány kérdést, amellyel ellenőrizheted magadat. Abban az esetben, ha tudod rájuk a választ, akkor nem jellemző rád a szűklátókörűség, ha azonban nemmel felelnél mindegyikre, akkor nagy valószínűséggel igen.

Értékeled a másik eredményeid?

A magadét értékeled?

Tudod egyáltalán, hogy mit akarsz elérni?

Tisztában vagy önmagaddal?

Tudod, hogy ki vagy?

Hogyan lehet megváltoztatni a gondolkodásmódot?

Csak úgy fogsz tudni kilépni a szűklátókörűségből, ha megváltoztatod a gondolkodásmódodat. Elengedhetetlen, hogy más szemmel tekints a világra és önmagadra, mint eddig. Ehhez hoztam neked egy kis segítséget.

1. Keress egy olyan mentort vagy előadót, aki hiteles számodra és kezdd el követni. Én is rengeteg élő videót csinálok a Facebookon, töltök fel a Youtube-csatornámra, továbbá vannak a blogomon is cikkek, amikből lehet tanulni.

2. Kezdj el egyre több blogot olvasni abban a témában, ami érdekel. Például a nőiesség vagy az örökölt családminták.

3. Járj el tanfolyamokra vagy tréningekre!

4. Keress magadnak egy olyan barátot vagy programot, ahol hozzád hasonló emberekkel vagy együtt. Valakinek az kell, hogy megbeszélje az eredményeit, és ez szuper! Keress egy közösséget, ahol megteheted!

5. Találd meg, mi tesz boldoggá az önfejlesztésben és csináld!

6. Olvasd el a könyvemet, a Hozd ki magadból a legjobb éned!-et! Iszonyat sok dolgon el fogsz gondolkodni és folyamatosan esnek majd le a tantuszok. Ezt rengetegen visszajelezték, hál’ istennek!

Besokalltál az eddigi életed és tapasztalataid miatt? Szeretnél nagyobb mértékben fejlődni? Végleg magad mögött hagynád a szűklátókörűséget? Akkor ajánlom figyelmedbe a Theta Healing alaptanfolyamot!

Mennyit ér meg neked egy boldog élet?

Mennyit ér meg neked egy kiegyensúlyozott párkapcsolat és a siker?

Mennyit ér meg neked egy meghitt családi fészek?

Szerintem megfizethetetlen…

Mindezt elérheted a Theta Healing alaptanfolyamon tanultakkal, ám a döntés a tiéd. Csatlakozz hozzánk bátran!

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

Így segítek megvalósítani az álmaid

Neked mi a nagy álmod, vágyad?

Amiről évek óta álmodozol, amit szeretnél megtapasztalni, megélni? 

Lehet ez bármi!

 

Nekem mindig is az volt az álmom, hogy legyen egy olyan önfejlesztő Központ ahol jó hangulatban, jó társaságban, könnyedén, játékosan együtt fejlődhetünk.

Ahol hatalmasakat léphetünk előre miközben egy támogató, megtartó közösség ereje visz tovább előre, ahol lendület van és motivációegymás segítése és támogatása.

Szívből örülök, hogy ez megvalósult. Mindennek az eredménye, a hozzá vezető út, a komfortzónából való kilépésen át, a tanuláson a folyamatos önfejlesztésen keresztül a következetességen, kitartáson és a türelmen át vezetett.

 

Hogyan valósítsam meg az álmaimat?

Semmilyen csoda nincsen, nincsen titok, ezek azok a hozzávalók a recepthez, amik elengedhetetlenek, hogy a Te álmaid és vágyaid is megvalósuljanak.

Annyi a különbség, hogy kinek miből kell több. Valakinek lehet, hogy több türelem szükséges fél kilóval, valakinek egy csipet kitartással kell több, ez mindig személyiség és helyzetfüggő én azt tapasztalom.

Volt szerencsém az elmúlt években sokatoknak segíteni az álmai, céljai elérésében. 

Hihetetlenül hálás vagyok nektek, a bizalmatoknak és a közös eredményeinknek, melyek azt igazolják, hogy működik az amit mutatok. Amit megtapasztaltam. Amit a saját bőrömön megtanult módszerek és technikák lepárlásával és kikristályosításával átadok nektek.

Tudom, hogy nagyon nehéz a komfortzónának az elhagyása, és tudom, hogy milyen nehéz a már jól ismertet, a megszokottat hátrahagyni.

Éppen ezért mivel  az elmúlt fél évben jó páran megkerestetek ezzel a problémával, összeállítottam egy programot, 90 napos mentorprogram néven.

Ahol támogató környezetben könyebben át tudod lépni az akadályokat és a komfortzónádat biztonságosan el tudod hagyni. Olyan emberekkel egy csapatban akik hasonló cipőben járnak, mint Te.

 

Miért tarts velem?

Érdemes megnézned a munkásságomat.

  • 2012 óta önfejlesztéssel foglalkozom
  • 2013 óta Theta Healing tanár vagyok és Life Coach
  • 2016 óta Business Coach és megalapítottam a Kolozsi Mariann Tréning Központot
  • Számos online tanfolyam és élő tréning illetve válallkozás fejlesztési tréning fűződik a nevemhez

 

Az elmúlt évben – 2019 -ben- nekem is számos folyamatom volt, konkrétan 3 szintlépésem, ahol a komfortzónámból kellett kilépnem, elég erőteljesen, ezeknek a szintlépéseknek a segítségével most egy sokkal magasabb szinten tudom megélni nem csak a saját életemet hanem a vállalkozásomat is.

Akkor és ott nagyon félelmetes és rémisztő volt természetesen, viszont az eredmények mindenért kárpotólnak és megérte a folyamat.

 

 

Ebben tudok segíteni neked is, ha bármilyen kérdésed van keress bizalommal!

Szeretettel várlak a 90 napos mentor programon, hogy még gyorsabban haladj az utadon a céljaid felé!

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat  találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

 

 

7+1 ok, amiért érdemes elolvasni az önfejlesztő könyvemet

Miért olvasd el az önfejlesztő könyvemet

December 21-én jelent meg a TE önfejlesztő könyved, vagyis a Hozd ki magadból a legjobb éned! A megírása során arra törekedtem, hogy gyakorlatias legyen, emellett átadjon minden hasznos információt a legnagyobb életterületekkel kapcsolatban.

Én azt tapasztalom a munkám során, hogy január, mint az új év kezdete, sokaknak egy vízválasztó időszak – nem csak az újévi fogadalma miatt. Tényleg úgy tekintünk rá, mint tiszta lapra, ami csak arra vár, hogy teleírhassuk. Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, mit írunk bele.

Emlékszel, amikor gyerekként kaptál egy díszes, csillogós, virágos új füzetet és alig vártad, hogy megkezdhesd. Aztán ott ültél felette, körüllengett a friss papír illata, kezedben a toll, majdnem a papírhoz ér, de aztán csak visszarántod. Sajnáltál beleírni. Hiszen olyan szép volt az a füzet!

Az élet is ilyen…

Ahhoz, hogy napról napra gyöngybetűkkel, boldogan tudd vezetni életed füzetét, bátran ajánlom a könyvemet, a Hozd ki magadból a legjobb éned!-et! És ez csak egy apró ok, amiért érdemes még januárban elolvasnod, ezen kívül még 7+1-et mondok neked. 🙂

Miért olvasd el az önfejlesztő könyvemet?

1. Ha teljesen kezdő önfejlesztő vagy, akkor tökéletes első lépés lesz számodra. Hiszen ennek köszönhetően egy átfogó ön- és személyiségfejlesztő áttekintést kaphatsz, teljes rálátásod lesz az élet nagy fejezeteire.

A következő fezeteket találod benne: gyerekkori sérülések, örökölt családi minták, anyaseb, kötődési problémák, apaseb, önismeret, önbizalom, önszabotázs, nőiesség, párkapcsolat, párkapcsolati kommunikáció, siker, célok.

Láthatod, hogy a könyv érint minden nagyobb életterületet, ami nélkül nem fogsz tudni előrelépni az életben.

A könyv segítségével az alapoktól tudod felépíteni önmagadat.

2. A könyv segítségével az alapoktól tudod felépíteni önmagadat. Minden olyan lépcsőfokon végigvezetlek, ami szükséges a személyiségfejlesztéshez. Ha tényleg odateszed magadat, ha értőn olvasol, elgondolkodsz közben és megcsinálod a feladatokat, akkor valóban változni fog a személyiséged.

Teljesen máshogy fogod látni az életedet, a kapcsolatrendszeredet, a saját és mások működését, és ez szerintem sokkal több, mint amit kezdő önfejlesztőként megtehetsz önmagadért.

Ha nem szereted magadat, másokat sem tudsz igazán szeretni. Követelőzővé, elégedetlenné és visszautasítóvá válhatsz. Aki nem szereti önmagát, a partnerét sem tudja igazán (…).  – Kolozsi Mariann, Hozd ki magadból a legjobb éned!

3. Akkor is ajánlom, ha másokat szeretnél támogatni. Sokan jönnek hozzám, akik a párjukon, az édesanyjukon vagy egy barátjukon akarnak segíteni. Ugyanakkor fontos tudni, hogy nem szabad erőszakoskodni a másikkal, ráerőltetni a személyiségfejlesztést, ha nem akarja.

Azt viszont megteheted, hogy megveszed neki a könyvet ajándékba, vagy a szeme előtt kezded el olvasni, esetleg kint hagyod az asztalon, hogy meg tudja nézni, ha akarja. 🙂

Ugyanakkor van itt még egy fontos dolog…

Volt egy ügyfelem, aki azt mondta, hogy bárcsak tudott volna korábban a Theta Healingről és a személyiségfejlesztésről. Mert akkor a gyerekével kapcsolatos dolgokat meg tudta volna oldani.

Miért nem tudtam én erről korábban? – kérdezte tőlem szomorúan.

Tulajdonképpen ez az élmény is hozzájárult a könyv megszületéséhez. Ne azért ne legyen jó valakinek az élete, mert nem jut el hozzá a szükséges információ és tudás. Ha eljut, de máshogy dönt, az rendben van, az az ő döntése, de legalább tudjon róla. Szóval ez nekem egy fontos szempont.

A könyv az élet törvényszerűségeit és működését is bemutatja.

4. Megelőzés! Egy csomóan mondták a könyv elolvasása után, hogy nekik fogalmuk sem volt ezekről az összefüggésekről, amikről írtam. De jó, mert most már látják, tudják és egyébként logikus is számukra.

A könyv tehát nemcsak szemléletfejlesztésre és gondolkodás-fejlesztésre jó, hanem megelőzésre is. Azáltal, hogy a kezedben lesz a tudás, meg tudod előzni a későbbiekben felbukkanó problémákat.

A női kommunikáció a lényeg. Az, amit mondasz és ahogyan mondod. Egyáltalán nem mindegy, hogy mogorván közlöd kedveseddel, hogy vigye már ki a szemetet vagy kedvesen, puha csókot lehelve az ajkaira adod a kezébe. Teljesen más a minőség.

– Kolozsi Mariann, Hozd ki magadból a legjobb éned! 

5. Mivel elkezdesz más nézőpontból tekinteni magadra és másokra, a kapcsolataid is át fognak alakulni. A könyv az élet törvényszerűségeit és működését is bemutatja.

6. Ne feledkezzünk el a haladó önfejlesztőkről sem! Ők azok, akik már legalább egy Theta Healing alaptanfolyamot elvégeztek, voltak egy-két tréningen nálam, vagy elvégezték a Life Coaching tanfolyamot. Én ezeket az embereket már haladó önfejlesztő kategóriába sorolom.

Ha te is haladó önfejlesztő vagy, akkor se mondj le a könyvről. Neked abban segíthet, hogy egy más szemszögből tudj ránézni ugyanarra a problémára vagy helyzetre. Hiába végeztél el egy alap- vagy egy haladó tanfolyamot, ne gondold, hogy most már kész vagy.

Én sem vagyok még kész, nekem is van még bőven hova fejlődni és fogok is. Ez a „kész vagyok” hit azért is veszélyes, mert nem fogsz több időt önfejlesztésre szánni, ezáltal megáll a fejlődésed és egy csomó hitrendszer irányítja továbbra is az életedet.

Ahogy egyre többet tud az ember, egyre jobban fejlődik, rájön, hogy mennyi dolog van, amiről tanulhat.

7. Alapozd meg az évedet azáltal, hogy átnézed az életterületeidet. A könyv segítségével átláthatod az életedet, megnézheted, hol kell javítást eszközölni és el tudsz kezdeni azon dolgozni – gyakorlatilag akár már ma!

+1. Ha több tudással rendelkezel, magasabb lesz az életminőséged, így kevesebb hibát fogsz elkövetni az életben, kevesebb rossz döntésed lesz. Ezáltal sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb és egészségesebb lehetsz te is és a családod is.

A bőség alapja a tudás! Csak szólok. 🙂

Ezért kívánom Neked, hogy hozd ki magadból a legjobb énedet 2020-ban!  Alapozd meg a személyiséged fejlesztését a könyvemmel, mondj igent ÖNMAGADRA!

Legyen csodás éved!

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

A munkahelyváltás is egy lehetőség. Ne félj tőle!

A munkahelyváltás is egy lehetőség.

Ügyfelem munkahelyi problémákkal érkezett hozzám. Története nem egyedi, ezért úgy döntöttem, megosztom veletek. A nevét megváltoztattam, mert nem szerette volna, hogy ráismerjenek.

 

Ibolya az ötvenes évei végén jár, nagyon jó a szakmájában, mégsem volt elég önbizalma. A munkája meglehetősen összetett, csoportban kell dolgoznia. Ez nem egyszerű, hiszen, ha valahol megbicsaklik a kommunikáció, ha nem adnak át kellő mennyiségű és minőségű információt, akkor nem tudnak eredményesen dolgozni.

Tehát elengedhetetlen a jó kapcsolat a munkavállalók között.

Ibolya azt hitte, hogy ettől a cégtől fog nyugdíjba menni, nem akart már váltani. Sajnos azonban elindult egy negatív spirál, amely őt is magával rántotta. Ibolya munkahelye nem volt többé olyan, mint régen.

Ez nagyon rossz hatással volt rá és az egészségére is.

 

A negatív munkahelyi kapcsolatok kikészítették 

A negatív folyamat azzal indult el, hogy folyamatos volt felsővezetőváltás. Ez azt jelentette, hogy a vezetőjük három-négy havonta más volt. A másik gondot az okozta, hogy későn kapták meg az információkat, ezért nem működött rendesen a kommunikáció.

Végül a sok negatív tapasztalás elvezetett oda, hogy elkezdték kiközösíteni maguk közül az embereket a munkatársak. Pletykálkodtak, nem becsülték meg egymást, bántották a másikat. Végül Ibolya is céltáblává vált, őt is elkezdték kikészíteni.

Alapvetően a pénz okozta a problémát, hiszen Ibolya jól keresett, jó bónuszokat kapott, ráadásul még jól is dolgozott. Úgy tűnt, ez nem tetszik munkatársainak, akik mind nők voltak. Tehát elkezdték kicsinálni Ibolyát, aki már majdnem húsz éve volt a cégnél és nem is akart már máshová venni.

Ebben az állapotban ismerkedtem meg vele.

Volt olyan, amikor sírva jött hozzám egyéni konzultációra, már odáig fajult a dolog. Így kezdtük meg a közös munkát.

A negatív munkahelyi kapcsolatok kikészítették

 

Ibolya szemléletmódváltása 

A hölgy tavalyi évét szó szerint végigkísértem. Teljesen kétségbe volt esve, az állapota napról napra rosszabb lett – mind testileg, mind lelkileg –, mire megkeresett.

Nem szeretett bejárni a munkahelyére, ettől már fizikai tünetei voltak, mint a gyomorgörcs, alvásproblémák, stresszes volt, az idegei kezdtek teljesen tönkremenni. Iszonyatosan leromlott az életminősége.

Mindeközben az eszébe sem jutott, hogy felmondhat és elmehet máshová dolgozni. Nem tudta elképzelni, hogy ő kellhet. Azt gondolta, hogy ennyi idősen őt már nem fogják felvenni sehova, meg egyébként sem volt meg neki fejedben, hogy van más lehetősége is.

Nem volt önbizalma.

Nem volt önértékelése.

A személetmódváltáshoz kellett három-négy alkalom. Végül azonban eljutottunk oda, hogy meglássa, mekkora szakmai háttér és tapasztalat van mögötte. És egyébként is: jó szakember, aki akár más munkahelyen is megtalálhatja a helyét. Lehet, hogy jobb fizetést is kapna, jobbak lennének a munkakörülmények, kedvezőbb munkahelyi kapcsolatokat alakíthatna ki…

 

Szemléletmódváltás nélkül nem ment volna 

Az átalakulás a szemem előtt ment végbe. Emlékszem arra a pillanatra, amikor Ibolya megvilágosodott. Amikor felgyulladt a villany és meglátta, hogy dönthet másképp. A következő alkalomra már úgy jött, hogy elújságolta, nézegetett állásokat. És ettől teljesen fel volt dobva!

Bár még mindig ugyanazon a munkahelyen dolgozik, már jobban érzi magát. Ennek két oka van. Az egyik, hogy korábban sosem kommunikálta ki, hogy mennyire rosszul esik neki, amit vele csinálnak. A közös munka során segítettem neki fejleszteni a kommunikációját, úgyhogy azóta képes volt rendezni a munkahelyi kapcsolatait.

Szemléletmódváltás nélkül nem ment volna

 

A másik ok, hogy meglátta: van választása. Ettől a megvilágosodástól felszabadult. Nézegeti az állásokat, el fog menni állásinterjúra, és mostantól ő dönthet a sorsáról. Már ott van az esély és látja is!

Mert szélesítettük a látómezejét…

Amikor megismertem, meg volt riadva és ki volt készülve, de ma már nem görcsöl, teljesen nyugodt, békés, sokkal pozitívabban látja a jövőt és már nem hiszi azt, hogy nem fog kelleni sehova. Ehhez azonban kellett a folyamat, a kitartása és az idő, amit rászántunk.

 

Szeretnél te is ilyen eredményeket elérni, mint Ibolya 

Bár az elkövetkezendő néhány hónapban sajnos nincs kapacitásom egyéni konzultációkat tartani, nem hagylak magadra. Számos lehetőséged van arra, hogy Ibolya nyomába szegődhess.

Az egyik a könyvem. A Hozd ki magadból a legjobb éned!  segít megérteni az életterületeid közötti összefüggéseket és általa rálelhetsz a saját akadályaidra. Azért írtam meg, hogy ott legyen a polcodon és bármikor elővehesd, ha szükséged van egy kis erőre.

A másik lehetőséged a Theta Healing alaptanfolyam , ahol elsajátíthatod, hogyan tudod kiegyensúlyozni az életedet, hogyan engedd el a megfelelési kényszert, a családi problémákat és a stresszt. Egy hétvége alatt elsajátíthatod a technika alapjait 2020.január 31. és február 2. között.

Illetve megcsináltam a 90 napos mentorprogramot , ahol kis csoportban foglalkozom a jelentkezőkkel (maximum 12 fő). Lesznek személyes találkozók, online kérdezési lehetőség és folyamatos kapcsolattartás. Ez a három hónap garantáltan megalapozza a jövődet, lehetővé teszi, hogy 2020 az átalakulás éve legyen számodra.

Remélem, hamarosan te is olyan csodálatos eredményeket fogsz elérni, mint Ibolya, és ez életed gyökerestül megváltozik majd a jó irányba.

Szeretettel várlak a csapatban!

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

 

Végre szintet lépnél a személyiségfejlesztésben?

Végre szintet lépnél a személyiségfejlesztésben?

Ha nem is foglalkozol személyiségfejlesztéssel, a fejlődés akkor is végbemegy. Az már más kérdés, hogy milyen körülmények között, mennyire fájdalmasan és van-e választásod a folyamat során – így is, úgy is megtörténik. Ez azt jelenti, hogy bár nem mersz változtatni, az élet rá fog kényszeríteni.

Nem lenne jobb saját akaratodból, szabadon és könnyedén fejlődni?

Persze ezzel a problémával nem vagy egyedül, hiszen evolúciós örökségünk, hogy nem merünk lépni, nem merünk változni és változtatni. Ezt még mindig az őskorból cipeljük magunkkal. Tudom, mert utánanéztem biológiai, a személyiségfejlődés és a viselkedés szempontjából.

Nagyon szeretném, ha te is látnád az összefüggéseket, amelyek a viselkedésed hátterében állnak, ezért most megosztok veled minden tudást és tapasztalatot, amit a témával kapcsolatban összeszedtem.

 

Miért nem merünk elindulni a siker felé? 

Teljesen logikus és érthető, hogy annak idején, az ősemberek időszakában mások voltak a feltételek és az életbenmaradás körülményei. Más volt a célravezető magatartás, mint manapság. Ami akkor működött, az teljesen rendben volt, de ma már nem működik, nem támogat bennünket.

Mondok egy példát.

Az őskorban az volt a „szabály”, hogy maradj a barlangban, ott leszel biztonságban. Ha kimész, akkor lehet, hogy felfal egy vadállat, gyakorlatilag bármi történhet vele, egyáltalán nem biztos, hogy megéled a holnapot. Most ez már egyáltalán nem igaz.

Ekkora kényelemben és biztonságban még soha nem éltünk a mögöttünk álló évezredek során. Ma az lenne az ideális magatartás, ha mernél lépni, ha elég bátor lennél a változáshoz és a változtatáshoz.

 

A nézőpontváltás nem egyszerű

 

Őskori félelmeink még mindig bennünk lüktetnek 

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az az idő, ami az őskortól idáig eltelt, nagyon kevés változást hozott az egyedfejlődésben ahhoz képest, amekkora időszak telt el a nullától az ősember megszületéséig.

Kialakultak azok a biológiai dolgok, amik akkor a túlélésünket segítették, viszont annyi idő még nem telt el az őskor és a most között, hogy ezek kikopjanak. A mi biológiánk még nem tudta felvenni a ritmust a fejlődéssel.

Ezt meg kell érteni és át kell gondolni. Ha megteszed, rá fogsz jönni, hogy egy csomó dologban valójában önmagadat szabotálod. Nem azért nem vagy sikeres, mert nem jöhetsz ki a barlangból a kardfogú tigris miatt, hanem azért, mert nem teszel érte, nem mész el az állásinterjúra, nem próbálsz feljebb lépni a ranglétrán és még sorolhatnám.

Noha a feltételek és a körülmények megváltoztak, a biológiai programozottság nem. Itt kell a tudatosságnak belépnie a történetbe.

 

Személyiségfejlesztés és tudatosság 

Én már tudom, hogyan működöm alapvetően – a fentebb említett módon –, de azt is megtanultam, hogyan legyek bátor és hogyan érjem el a céljaimat. Ahhoz azonban, hogy meg tudd valósítani a vágyaidat, ki kell lépned a komfortzónádból és változtatni kell a gondolkodásmódodon.

Új dolgokat elérni ugyanis nem fogsz tudni a régi gondolkodásmódoddal, csakis egy újjal. Ez azzal jár, hogy közben új készségeket kell elsajátítanod, új tetteket kell véghez vinned, új helyzetekbe kényszerülsz majd, ami lehet, hogy fájdalmas lesz, lehet, hogy rossz érzés lesz, de el fogod érni az eredményeket.

Vegyünk például egy edzőtermet.

Amikor első alkalommal mész, frusztrált vagy, tök cikinek gondolod, azt sem tudod, mire valók a gépek. Aztán jársz két hónapig és legközelebb te adsz tanácsot az újaknak. Mert megtanultad. Mert végigmentél a folyamaton.

És ez itt a lényeg.

Hogy minden egy folyamat.

És ez mindig azzal kezdődik, hogy kilépsz a komfortzónádból. Nincs más mód. Ez iszonyat félelmetes, tudom, de gondolj bele! Ez is evolúciós örökség, nem több. Mert régen ez mentette meg az életedet. Teljesen logikus volt, hogy ha félsz a kardfogú tigristől, akkor nem jössz ki a barlangból, vagy ha meglátod, elszaladsz.

Most azonban egyáltalán nem logikus, hogy a félelem miatt nem mész el egy állásinterjúra.  Ezeket kell egy picit átgondolni ahhoz, hogy végül bekövetkezzen a gondolkodásváltás és egy magasabb nézőpontból való szemlélés.

 

Személyiségfejlesztés és tudatosság

 

A nézőpontváltás nem egyszerű 

Azért írom ezt, mert nem történik meg magától. Senki nem fog átkattanni egy magasabb nézőpontba egyik pillanatról a másikba. Ez mindig is úgy működött a világtörténelemben, hogy volt egy bölcs, akit az emberek követtek.

Manapság ilyen például egy mentor, egy coach, egy személyiségfejlesztő, ilyen vagyok például én is. Nekem az elmúlt évek arról szóltak, hogy iszonyat mennyiségű tudást szereztem meg. Ezáltal tudtam én is fejlődni, és ezáltal tudtak az ügyfeleim és a tréningrésztvevők is fejlődni.

Az elmúlt egy évben rengetegen jöttek hozzám azzal a problémával, hogy tudja, mit kellene tennie, de nem meri, fél, egyet lép előre, hármat hátra, ráadásul még szabotálja is önmagát. Én bármikor nagyon szívesen segítek ebben a problémában is, de jelenleg nincs kapacitásom egyéni konzultációra. Ezért csináltam meg a mentorprogramot , mert nem akartam cserbenhagyni az embereket.

A mentorprogram egy szűk csoportban zajlik majd (12 fő) és három hónapot ölel át. A résztvevők egy folyamaton fognak végigmenni, minden hónapban lesz egy tréningnap, egy worshop, közben az online csoportban egyik héten egy tanítás, a másik héten pedig egy élő videóban fogok válaszolni a kérdésekre.

Rengeteg értéket vihetnek haza a résztvevők és bízom benne, hogy a komfortzónájukat is el fogják hagyni a nézőpontváltás, a személyiségfejlesztés és a sikerek elérése érdekében.

Szeretettel várlak a csapatban

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra. 

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. [https://kolozsimariann.hu/online-%20anyagok] Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

 

Sikeres célkitűzés titka

Sikeres célkitűzés titka

Meghívást kaptam a Hegyvidék Tv-ből, hogy beszélgessünk az újévi fogadalmakról,célokról és hogy hogyan is lehet megvalósítani és elérni a kítűzött célokat.

Mit érdemes tudnod a célkitűzésről?

Néhány Tipp arról, érdemes figyelned:

  • Fontos, hogy a kítűzött célunknak legyen miértje, legyen mélyebb motiváció mögötte.
  • Találjuk egy célt, ha ez megvan mindig daraboljuk fel részcélokra.
  • Fontos, hogy a kitűzött célodhoz legyen egy stratégiád. Ehhez pedig elengedhetetlen az önismereted mélyítése.
  • Ahhoz, hogy sikeres légy, ismerned kell az erősségeid, de tisztában kell lenned a gyengeségeiddel is.

Ha én nem tudom, hogyan működöm akkor honnan tudom, hogy mi a jó nekem?

Merjünk bátrak lenni és nagy célokat kitűzni!
Fontos, hogy miután elértük a célunkat, ünnepeljük meg magunkat és a sikereinket.

Ne essünk abba a hiába, hogy rohanunk előre, és nem állunk meg értékelni, amit elértünk.

A célok megfogalmazása mellett fontos, hogy adjunk időt magunkat és ezeknek a céloknak a megvalósítására. Van úgy,hogy az ember eltervez valamit, kitűz egy célt, de az élet közbe szól és háttérbe szorul a célunk. Ilyenkor nincs semmi gond, nem kell megijedni, próbáljuk rugalmasan és tudatosan kezelni ezeket a helyzeteket, időt adva magunknak újra a célunkra fókuszálni.

Többek között ezekről a témákról beszélgettünk az interjú során, amelyet itt hallgathatsz meg.

Szeretnél még több hasznos információt és tudást kapni?

Kattints ide, itt találod!

Láttad már a nemrég megjelent könyvem, amelyben részletesen megosztom Veled nemcsak a hatékony célkitűzés lépéseit, de a valóban működő önfejlesztés konkrét lépéseit is? Az információkat itt találod. 

Találkozzunk élőben, ismerj meg a következő díjmentes nyílt napon! Az esemény díjmentes, de regisztrációhoz között a terem befogadóképessége miatt. Jó hír, hogy online is követhető az esemény. Regisztráció itt. 

90 napos mentor program – Igazi transzformáció!

A jó coach!

90 napos mentor program – Igazi transzformáció!

 

2020 az átalakulás éve. Így vagy úgy, biztos, hogy változni fogsz az év során – a kérdés csak az: belső hatásra, önmagadtól, a vágyott irányba, vagy megvárod, amíg külső hatásra és nyomásra vagy kénytelen változni és változtatni?

Előzd meg a feszültséggel teli, a sarokba szorított helyzeteket és menj végig a belső transzformáción saját választásból, megelőzve az elkerülhetetlen összeomlást! Láthatod, hogy omladozik a múlt. Ami eddig működött, már nem működik. Új energiák, új szabályok vannak érvényben, és ehhez neked is alkalmazkodnod kell előbb vagy utóbb.

 

Eddig lehetett halogatni, elodázni és nem megtenni döntéseket, lépéseket, azonban olyan időszakba értünk, amikor már nincs több menekülés. Ebben az évben váratlan fordulatok, választások, döntések csavarhatják ki az életed eddigi megszokott folyását a medréből.

Szüless újjá főnixmadárként, építsd fel önmagad és az életed szabad választásból, egy erőteljes, felszabadító belső transzformáció után.

Biztos vagyok benne, ha érzékeny lélek vagy, Te is érzed a változást.

Családi minta hatásai

Egyre többen kerestek meg, hogy érzitek a változás szelét, tudjátok hogy meg kellene tenni, meg kellene lépni, bátornak kellene lenni, itt az idő, de nem mered.

Félsz.

Egyedül nem megy.

Senki nincs előtted útmutatóként és elveszve érzed magad.

Túl nagy a teher.

Túl nagy a nyomás.

Egyszerűen túl sok ez így.

Ismerős?

Ezért vesszük kezünkbe a sorsunk ennek a programnak a segítségével!

Eljött az idő, nem halogathatod tovább a változást. Kívülről vagy ezt megelőzve egy belső transzformáció, átváltozás útján meg tudod változtatni önmagad és az életed.

Fel kell ismerned az igazi, szívbéli utad és bele kell állnod a feladatodba. Fel kell fedezned önmagadban, hogyan tudod megvalósítani az álmod, ami a szívedbe van írva. Ebben segít Neked a 90 napos mentorprogram.

A program segítségével felfedezed, hogy ki vagy, miben vagy jó, és azt hogyan élheted meg az életedben minél teljesebben. A mentorprogram segítségével felfedezheted az igazi önmagad, a valódi lényed. Ha eddig nem tudtad ki vagy igazán, mélyen, legbelül, itt az idő, hogy utánajárj!

 

Mit kell tudnod a mentor programról?

A mentorprogram egy szűk zárt csoportban fog zajlani, január 31-én indulunk. Találkozni fogunk élőben és az online térben.

Lesznek tanítások, gyakorlatok, önismeret, személyiségfejlesztés, kommunikáció fejlesztés, önérvényesítés erősítés és kérdezz- felelek részek.

A gondosan felépített folyamat segít kilépni a komfortzónádból, a mindennapok megszokásából, ezáltal kihámozhatod a lelked az eddigi mókuskerékből, és felszabadíthatod a közösen megélt élmények segítségével.

Önmagunk meghaladása, a határaink átlépése, az új önmagunk és életünk felépítése egyedül félelmetes. Tudom, mert átmentem rajta. Ezért is tudok neked segíteni a saját tapasztalataim és a korábban a folyamaton már átsegített ügyfeleim tapasztalatának segítségével. Nem egyszerű az út, de mindent megér!

A felszabadulás, a szabadság, az igazság megtapasztalása és megélése, az egységélmény elmondhatatlan érzés és megélés.

Kívánom hogy tapasztald meg Te is! Menj végig a saját utadon, törd át a saját falaid, szabadítsd fel magad a hitrendszereid alól és éld végre a saját szabad életed, ami mindig is hívott!

A mentorprogram egy szűk zárt csoportban fog zajlani, mert a csoportnak megtartó ereje van.

Ha ellankadnál, húznak.

Ha feladnád, felemelnek.

Ha segítség kell, támogatnak.

Kérdezhetsz, megoszthatsz, kapcsolódhatsz, beszélgethetsz, gyakorolhatsz és közben megértésre, értő szemekre, mosolyokra, szívbéli kapcsolódásokra találsz.

Egy önfelszabadító belső munkát fogsz végigcsinálni 90 nap alatt, és belülről átalakulsz, ha velünk tartasz. Ezután pedig az életed is át fog alakulni, hiszen már nem leszel ugyanaz.

Elkezdesz szívből élni. Hallgatni a lelked szavára. Itt védett környezetben szembenézhetsz a félelmeiddel, és meghaladhatod önmagad! Törd át a korlátaid, tarts velünk!

Életmegváltoztató tapasztalásra hívlak!
90 nap együtt.

 

Élő alkalmak időpontjai:

  • Január 31.
  • Február 16.
  • Március 6.
  • Március 29
  • Április 19
  • Április 24.

Közben online tanítások, kérdezz- felelek videók és feladatok a folyamatos fejlődésedért.

Fantasztikus élményeknek, fejlődésnek és változásnak lehetsz megélője, ha van bátorságod IGEN-t mondani önmagadra, és kilépni a komfortzónádból. Ezzel lehetőséget adni önmagadnak megteremteni a vágyott életed szívközpontból.

Ezen a képzésen az igazi önmagaddal fogsz találkozni, és ha úgy döntesz, igazi önmagaddá fogsz válni, kapcsolódva a szíveddel, a lelkeddel. Túl sokáig nyomtad el a belső hangod! Itt az idő, hogy végre csoport megtartó erejének segítségével a saját utadra lépj és a saját életed kezdd el élni megfelelési kényszerek, társadalmi elvárások és családi nyomások nélkül. Szabadon. Őszintén. Szeretettel.

A program hatására felerősödhetnek a képességeid, erősödhet az intuíciód, az intuitív képességeid. Megnő az empátiád, türelmesebb, elfogadóbb, megértőbb és kedvesebb lehetsz, ha végigmész a folyamaton.

Végre megélheted és megtapasztalhatod Igazi Önmagad, és azt az életet élheted, amire mindig is vágytál!

Szabadulj fel!

Add meg magadnak az esélyt!

A program során folyamatos fejlődésben leszünk, áramlunk, megtanuljuk a spontaneitást, meglátni a jeleket, kapcsolódni a szívünkkel, egymással és kihozni magunkból a legjobb énünk. Az igazi önmagunk.

Megtanulhatsz a szíveddel összekapcsolódni és a szívedből élni. Leírhatatlan tapasztalás és teljesen más megtapasztalása a létezésnek. Szívből kívánom, tapasztald meg és éld át minden nap!

Ehhez azonban tenned kell. Fel kell szabadulnod régi mintáid alól. A 90 napos program ezen segít át. Lerakjuk a régi mintákat, és befogadjuk az újat az életünkbe. Engedd újjászületni önmagad Főnixként!

Nagy átalakulások lehetőségét adja ennek az évnek az energiája.

A transzformáció azt jelenti, hogy időről időre le kell tenned azokat a terheket, melyeket régóta hordozol, hogy felszabadulj és életed egy magasabb minőségben éld tovább.

Szintugrás. Emelkedés. Változás.

Itt a lehetőség az újrakezdéshez!  Elkezdheted megélni a valódi álmaidat!

Velünk tartasz?

Jelentkezz most!

 

 

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints a Tréningek menüpontra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Mi akadályozza a bőséget az életedben?

Mi akadályozza a bőséget az életedben?

Az új év hajnala van. Ismét kaptunk 365 új lehetőséget. Hogy mihez kezdünk vele? Az csakis rajtunk múlik. Mivel épp most kezded teleírni a tiszta lapjaidat, arra gondoltam, hogy ideje beszélnünk a bőségről. Szeretném, ha az új évben nem akadályozná semmi a bőség áramlását az életedbe.

Ehhez hoztam neked egy kis segítséget. Tudniillik a bőség pont az a téma, amelyre nagyon sok minden hatással van.

Nézzük meg ezeket!

 

A bőség és az örököld családminták 

2019-ben az örökölt családminták rendkívül fókuszban voltak. Kristálytisztán látható a szülők felelőssége és úgynevezett hatalma ebben a témában is. Mit értek ez alatt? Azt, hogy ha a szüleid nem voltak jó viszonyban a pénzzel, akkor benned, vagyis a gyermekükben sem fog kialakulni pozitív szemlélet.

Gondold végig, milyen kapcsolatban állnak vagy álltak a szüleid a pénzzel. Volt nekik, de mindig elfolyt? Sosem tudták beosztani? Netán szegénysorból származtak? Gondként tekintettek a pénzre?

Talán neked is ismerősek azok a megjegyzések, hogy a pénzzel mindig csak a baj van, meg hogy a pénzzel gond jár és még sorolhatnám. Én gyakran hallottam ezeket, nemcsak a szüleimtől, hanem az ügyfeleimtől is. Ha sokszor találkoztál ezzel gyerekként, valószínűleg te is hasonló módon gondolkodsz.

 

A bőség és a saját negatív tapasztalataid 

Érdemes végignézned az életedet és megfigyelni, milyen tapasztalatokat gyűjtöttél össze a pénzzel kapcsolatban. Lehet, hogy fölvettél egy hitelt, amit nem tudtál visszafizetni. Talán elvesztettél valamit vagy rá kellett fizetned valamire. Vagy megvettél valamit, de a másik boltban sokkal olcsóbb lett volna, és mikor megláttad, azonnal bosszús lettél.

Vannak a fejedben ilyen élmények? Ez is okozhat csalódást és keserűséget, esetleg elátkozhattad a pénzt gondolatban, ami szintén nem viszi pozitív irányba a történetet. „Az az átkozott pénz!” – szokták mondani, ugyebár.

A bőség és a saját negatív tapasztalataid

 

A bőség és a társadalmi hiedelmek 

Érdemes beszélni továbbá a társadalmi nyomásról is, amelyek a bőséget érintik. Biztosan te is találkoztál már ilyesmivel, akár a médiában, akár a szomszéd néni szájából hallottad. Mondok néhány példát, és rögtön meg fogod érteni: Magyarországon nehéz megélni, Magyarországon mit lehet és mit nem lehet, Magyarországon nehéz a vállalkozók helyzete, itthon nem támogatják ezt és azt.

Ezek is folyamatosan korlátoznak bennünket úgy, hogy fogalmunk sincs róla. Aztán beszélhetünk a családról és a munkahelyi környezetről is, ahol további negatív gondolatformákat szedhetünk magunkra.

 

Feladat otthonra bőség témában 

Készültem neked néhány kérdéssel, amelyek segítségével rálelhetsz az alapvető problémára. Ha megpróbálsz tiszta szívből és őszintén válaszolni, akkor meg fogod látni, hol van a legnagyobb akadály.

Íme a kérdések:

Milyen a kapcsolatod a pénzzel? Mi jut először eszedbe, ha meghallod?

A szüleid gazdagok vagy szegények voltak? Ha az utóbbi, ott biztosan van min dolgozni.

Te gond nélkül élsz vagy folyton idegeskedned kell a pénz miatt, mert nincs elég? Ha az utóbbi, biztosan van min dolgoznod.

Érdemes megemlíteni, hogy ha jelenleg nincs problémád a pénzzel, akkor sem biztos, hogy minden rendben van. Attól még lehetnek benned olyan hitrendszerek, amelyek létezéséről fogalmad sincs.

Van gyermeked? Ő hogyan bánik a pénzzel? A gyerek egy kristálytiszta tükör a szülőnek. Pontosan megláthatja, hogy mit adott át.

Mennyire bánsz bőkezűen a pénzzel? Adakozol, adsz a rászorulóknak? Milyen érzésed van ezzel kapcsolatban?

Elgondolkodhatsz azon, hogy mi lenne, ha elvesztenéd azt, ami számodra a vagyont jelenti. Legyen az ház, autó, anyagi javak stb. Melyik lenne a legfájdalmasabb?

 

Bőség tréning, ha dobbantani akarsz 

Minden év januárjában szoktam tartani Bőség teremtő tréninget, hogy megalapozzuk az új évet. Ez idén sem lesz másképp. Tudni kell továbbá, hogy minden évben újdonságokkal készülök a résztvevőknek. Idén az igazságon lesz a hangsúly.

Bár furcsán hangzik, de az emberek nagyon sokszor hazudnak maguknak. Nem tudatosan teszik, ez egy egyszerű pszichológiai dolog, viszont pont ezért nehéz egyedül fejlődni.

A tréningen először megnézzük, hogy kinek mit jelent a bőség, ki mit akar elérni. Írunk egy kívánságlistát – ez a feladat mindig van –, amit nagyon szoktak imádni, mert visszaidézi a gyermekkort, amikor még hittünk a csodákban. Ezután elkezdjük megvizsgálni, hogy valóban ezt akarod-e vagy talán mégsem.

Nem mindegy, hogy tényleg tiszta szívből írtad azt a listát vagy valamilyen családi, esetleg társadalmi elvárás alapján. Mert mindkét út járható, és az emberek gyakran az utóbbin sétálgatnak – teljesen tudattalanul.

Miután megvannak a tiszta célok, utána elkezdünk dolgozni a blokkok oldásán és a hitrendszerek eltörlésén. Ennek köszönhetően végre a saját kezedbe veheted az életed irányítását és nem leszel kiszolgáltatva mások akaratának, elnyomásának és elvárásának. Teremtsd meg a bőséget az életedben!

Keresed az igazi utad, vagy éppen megvalósítanád a nagy álmaidat?
Ebben segítek Neked a 90 napos mentor programmal!
Hogy miről szól a mentor program?

Kattints ide.

Szeretettel várlak 2020. január 19-én, vasárnap a Bőség teremtő napon! 

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás